Ugrás a tartalomra

„Nem ez volt sorsukban megírva”

Létrehozva
Koszorúzással emlékezett meg az 1945. január 23-án, Diósgyőrből kényszermunka-táborba elhurcoltakról mások mellett Miskolc polgármesteri hivatala és a Fidesz – KDNP két képviselője szerdán, a diósgyőri vár bejárata melletti volt óvoda falán elhelyezett emléktáblánál.
Somorjai Lehel, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei igazgatóságának vezetője a megemlékezésen elmondta, „egy embertelen kor ártatlan áldozataira” emlékezünk ma, ezrekre, százezrekre, akiket „egy embertelen kor embertelen fiai” hurcoltak el „egy kis munkára”, a szovjet Gulág-táborokba.
– Nem ez volt sorsukban megírva – hangsúlyozta a megyei levéltár igazgatója, aki idézte a megszálló Vörös Hadsereg még 1944. december 22-én kiadott parancsát, mely elrendelte az elsősorban német nevű, 17–45 éves férfiak és 18–30 éves nők „összegyűjtését” és elhurcolását a kelet-európai országokban.

gulag_megemlekezes_130123_ja_4.jpg

„Mindazok, akik kivonják magukat a mozgósítás alól, a háborús törvények szerint felelősségre vonatnak – hadbíróság fog felettük ítélni. Ugyancsak szigorú megtorlásban részesülnek családtagjaik és bűntársaik” – áll a 0060. számú parancs 5. pontjában. Az adatgyűjtést már 1944 decemberében megkezdték, Miskolcon, 1945. elején – biztonsági okokra hivatkozva – rendelték el a németek összeírását és ellenőrzését, ezzel is előkészítve a kitelepítést. A legutolsó nyilvántartás alapján utánajártak, hogy ki vallotta németnek magát.

– A Diósgyőrben élők többsége német szakmunkások leszármazottja volt. Sokan közülük akkorra már asszimilálódtak, volt, aki már nem is beszélt németül – árulta el Somorjai Lehel.
Ma sem áll rendelkezésre pontos adat arra vonatkozóan, hogy pontosan hány embert hurcoltak el a szovjet Gulág-táborokba. Diósgyőrből közel 400 embert szedtek össze „a dicsőséges Mokan Komité” fegyveresei, azzal a magyarázattal, hogy „várhatóan egy évre” Ukrajnába viszik őket „jóvátételi munkára”.

gulag_megemlekezes_130123_ja_1.jpg

Marhavagonokban hetekig utaztak, majd a rengeteg megpróbáltatás után, több év múlva térhettek csak haza – már aki túlélte a gyötrelmeket, a szenvedést és a megaláztatást, amit el kellett viselniük a táborokban.
– A sztálinizmus megmérgezte a XX. századot. Ez a terrorista rendszer csak a pusztításhoz értett – fogalmazott a megyei igazgatóság vezetője.

Somorjai Lehel beszédét követően Mikolai Vince, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei római katolikus főesperes mondott imát az elhurcoltakért. Elmondta, évről évre emberi sorsokról emlékeznek meg a táblánál, arról, ki milyen korba született, milyen igazságtalan törvények keserítették az életüket.

gulag_megemlekezes_130123_ja_11.jpg

– Ezekben a helyzetekben is voltak azonban, akik helytálltak, voltak emberi nagyságok – emelte ki Mikolai Vince atya.

Az imát követően előbb az önkormányzat részéről Kiss Gábor alpolgármester és Kákóczki András, a polgármesteri hivatal kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztályának vezetője, majd Seresné Horváth Zsuzsanna és Kovács Józsefné Budai Mária önkormányzati képviselő helyezett el koszorút az emléktáblánál. A civil szervezetek január 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor helyezik el az emlékezés virágait ugyanitt.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.