Ugrás a tartalomra

Riasztás a Középszerről

Létrehozva
Olvasóink hívták fel a figyelmünket szerdán, kora délután, hogy az Avason, a Középszer egyik garázsboltjánál rendőrautók és mentőautó állnak, a boltban vérnyomokat látni, senkit nem engednek be.
Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: információik szerint az üzlet egyik alkalmazottjának egy régi sebe szakadt fel valamilyen okból a combján, ez kezdett el vérezni. A rendőrséget a vásárlók riasztották, akik csak annyit láttak, hogy vér van a boltban, és senkit nem engednek be. – A helyszínen bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak a kollégáink, rendőri intézkedésre nem volt szükség, a sérültet a mentők látták el – mondta el portálunknak Dobi Tamás.

Sz. S.
Képünk illusztráció