Szombaton a járókelők lettek figyelmesek arra, hogy a megyei kórház előtt lévő inkubátorban ruhaköteg van, mely alatt valószínűleg egy újszülött bújik meg. A 3150 gramm súlyú, tiszta ruhába öltöztetett kisfiút az újszülöttmentők szállították át a Gyermekegészségügyi Központba, ahol jelenleg is ápolják.
A jelek alapján vélhetően múlt hét pénteken világra jött gyermek köldökcsonkja el volt látva. A babát megvizsgálták, egészséges, életfunkciói jól működnek, s a szombatos dolgozóktól nevet is kapott: Szombati Zentére „keresztelték” – mert aznap találtak rá.

Mivel a gyermeket az inkubátorban helyezték el – nem például a kórház lépcsőjén –, jogi eljárás nem indul a szülő(k) ellen, a gyámügyi hatóság gyorsított eljárást alkalmazhat ügyében, így rövidesen örökbe fogadhatja a több száz, gyermekre váró (nevelő) szülő közül egy szerencsés pár.
Zente a 10. csecsemő, akinek az életét mentette meg a megyei kórház elé 2001-ben kihelyezett inkubátor.
Szűcs Ildikó, a koraszülött- és újszülöttpathológiai osztály vezető főorvosa elmondta, mivel a csecsemőmentőbe helyezték a kicsit, elkerülhető a körülbelül féléves huzavona: nem kell keresniük a szülőket, és nem indul jogi procedúra.
– Azzal, hogy az inkubátorban hagyta fiát az illető, életet biztosított neki, nem hagyta magára. Nagyon fontos, hogy tudják azok az emberek, akik lemondanak gyermekükről, hogy így megkönnyítik a csecsemő helyzetét – hangsúlyozta a főorvos.
Az ENSZ novemberben közölte, be kellene tiltani az inkubátorokat, mert azok miatt „sérül az újszülötteknek az a joga, hogy megismerjék a szüleiket”. Ráadásul az Európai Unió Daphne nevű programja már egy szeptemberi jelentésében azt írta, gyerek- és nőellenes a kórházak bejáratánál kialakított doboz. A „nyugat” álláspontjával azonban egyáltalán nem biztos, hogy egyetértenek az orvosok…
S. P.
Fotó: Mocsári L.