A Klapkán élők minden bizonnyal még jól emlékeznek Ny. Ernő történetére, mert sokak reggelébe „belerobbant” a kommandósok akciója. Szerencsére csak képletesen, mivel semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Az „avasi bombagyárosként” elhíresült ügy viszont vezető téma volt egy ideig az országos médiában is, aztán elcsendesült.
Azonban nem sokkal később a Középszeren egy éjszaka ismeretlen tettes közel két tucat személyautót rongált meg. Nagyméretű Dávid-csillagot rajzolt a kocsikra alkoholos filccel. A történtek után a rendőrségnél újra képbe került Ny. Ernő, akit őrizetbe vettek a rongálás gyanújával, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását. A férfi elismerte a rongálást, amit később visszavont, mondván, csak azért vitte el a „balhét”, mert szabadulni szeretett volna az előzetesből. Mivel nem volt szemtanú és tárgyi bizonyíték sem ellene, így nem tudták rábizonyítani az autók megrongálását, ezért végül az ügyészség ejtette az ügyet, vagyis szakkifejezéssel élve megszüntették a nyomozást.
A „bombagyártás” miatt viszont a Nemzeti Nyomozó Iroda javaslatával egybeesően vádat emelt ellene az ügyészség a Miskolc Városi Bíróságon robbanószerrel és lőszerrel visszaélés bűntettével kapcsolatban. Tekintettel a közérdeklődésre, utánajártunk, mi történt az ügyben.
Mint megtudtuk, az első fokon eljáró bíróság bűnösnek találta Ny. Ernőt, és egy év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amely végrehajtását azonban három évre felfüggesztette. Amennyiben ezen idő alatt bármilyen bűncselekményt (elég akár közlekedési is hozzá) elkövet, akkor automatikusan életbe lép a szabadságvesztés, s be kell vonulnia a kijelölt börtönbe. Az ítéletet a vádlott és az ügyészség is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Első ránézésre enyhének tűnik az ítélet, különösen annak fényében, hogy a hatályos Büntető törvénykönyv alapján a lőszerrel és robbanószerrel való visszaélésért 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést róhat ki a bíróság, amennyiben megállapítják a bűncselekmény elkövetését. A tisztánlátás érdekében tudni kell, hogy egy darab géppisztoly-lőszert találtak a férfinál, amiről a szakértő megállapította, hogy hadi rendeltetésű, polgári kereskedelemben nem kapható. A magyar jogszabályok szerint ugyanis nagy tűzerejű, sorozatlövő fegyvereket engedéllyel sem tarthatnak magánszemélyek, csupán az állami fegyveres testületek (mint például a hadsereg, rendőrség).
Ezen túlmenően Ny. Ernőnél találtak egy darab bányagyutacsot, ami robbantószernek minősül, és nem robbanószernek. A házkutatás során a lakásban megtalált, és a védőfelszerelésbe beöltözött tűzszerészek által, látványos körülmények közt elszállított szódásszifonról is kiderült az igazság. A bányagyutacs, Hilti patronok és mobiltelefon felhasználásával megpróbált robbanószert készíteni. Azonban kiderült, hogy a „bomba” nem volt robbanóképes, így a közveszélyokozás sem állt fenn. Az enyhe ítéletben az is szerepet játszott, hogy a vádlottról megállapították: kóros személyiségű, ami azonban nem befolyásolta a cselekvőképességben, de értékelni kell.
Ny. Ernő egyébként egyszer már kapott felfüggesztett szabadságvesztést kábítószerrel és lőszerrel visszaélés miatt, illetve évekkel később kábítószerrel való visszaélés miatt 30 nap közérdekű munkára ítélték.
Cs. L.