Ugrás a tartalomra

Halálos baleset Szeged és Üllés között

Létrehozva
Egy ember meghalt és egy megsérült, amikor egy személygépkocsi és egy autóbusz frontálisan összeütközött Szeged és Üllés között csütörtök reggel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Jászai Linda elmondta, az elsődleges adatok szerint az 5408-as úton Üllés felé haladó autó – eddig ismeretlen körülmények között – nekiütközött a szemből érkező, menetrend szerint közlekedő autóbusznak.

A balesetben a személygépkocsiban utazó 46 éves nő az ütközés következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Az autó sofőrje is megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak – közölte a főhadnagy.

Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom rendőri irányítás mellett.

MTI