Tíz évesen kezdett táncolni Maródi Attila, aki személyes indíttatásáról, gyerekkori emlékeiről, tánchoz való viszonyáról és mély elkötelezettségéről beszélt mindenekelőtt a Lézerpont Látványtárban.
Gyermekei Eszter és Levente – akik természetesen szintén a csoport tagjai – mezőségi tánccal vezették fel az előadást. A művész, aki valamennyi korosztályt befogadó, több mint kétszáz fős együttest vezet, nemcsak a művészeti munkáról, a hiteles viseletek felkutatásáról, a kitartó próbákról, sikeres szereplésekről szólt, hanem azokról a közönség és szakma körében vitákat kiváltó kezdeményezésekről is, melyek a modern irányvonalat erősítik a hagyományokat tisztelő, ám újítani is kész együttes repertoárjában.
Szó esett a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes több mint egy hónapos mexikói vendégszerepléséről és a következő izraeli turnéról, mely előtt a hazai, miskolci közönségnek is bemutatja a külföldi fellépésre előkészített programját a csoport. Az „aranysarkantyús táncos” nagy hangsúlyt fektetett beszámolójában az utánpótlás-nevelésre. Hogy ez valójában milyen fontos számára az életben is, számos oktatói munkásságát dicsérő díja bizonyítja – Maródi Attila elismerései között épp egy ilyenre, az Örökség Népművészeti Egyesület pedagógiai díjára a legbüszkébb.
A művészeti vezető kollégáit és táncosait is bevonta a beszélgetésbe, melyhez a közönségnek is voltak észrevételei, kérdései. A társalgást pedig a már említett mezőségi táncok mellett Dámóci csárdással, Felcsíki verbunkossal, Kalotaszegi legényessel, Bökönyi fordulóssal és a Holdviola dalára készített koreográfiával színesítette a csoport.
Ez volt a Ládafiából népművészeti sorozat második évadának első előadása a Lézerpont Látványtárban, amely egy hónap múlva, február 20-án, szerdán 17 órától HangszerMesterművek címmel Szondy Sándor népi iparművész előadásával folytatódik, aki bámulatos alkotásait is viszi a Győri kapuban található közösségi helyszínre.
A Lézerpontban minden hét szerdán program várja a közönséget. Legközelebb január 30-án 5 órától a szabályokról kezdeményeznek beszélgetést az arttérben.
minap.hu