– A jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb szabálya, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri, vagy meghaladja a 12 cm-t – magyarázta érdeklődésünkre Lovassyné Németh Mária, rendőr alezredes, a megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának a munkatársa.
– Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével, kikötők és veszteglőhelyek területén, folyóvizeken.
– Folyóvizeken jellemző a befagyás folyamatában, hogy a már beállt jégmezőre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, ezek nem biztonságosak, a rajtuk való közlekedés életveszélyes és tilos! A folyóvizek jég alatti vízszintváltozásai jégmozgást idéznek elő, apadás következtében a látszólag még szilárd jég állapota megváltozik, beroppanása várható. Több napos melegebb idő hatására a felület mosódik, a jég vastagsága csökken, szilárdsága romlik, ezért a rajta való közlekedés, sportolás, tartózkodás veszélyes. Nagyobb jégfelületen különös veszélyeket rejthet a friss havazás, mert a jég tényleges állapotát nem lehet időben felismerni. Ezeken a területeken az éjszakai tartózkodás különösen veszélyes.

– Azok, akik a jégen léket vágnak, jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet távolról felismerhető módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább 10-10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni, körülhatárolni! Jégkitermelés, vagy más - jégen történő - munkavégzés esetén a munkáltató köteles figyelőszolgálatot szervezni és mentőeszközt biztosítani.
– Ajánlatos azokon a területeken, ahol felnőttek vagy gyermekek tömeges megjelenése várható, például szabad strandok jegén, átkelési helyeknél, a jégből való mentéshez felúszó, nagyfelületű tárgyakat, mint falétrát, pallót és megfelelő erősségű és karbantartott kötélzetet készenlétben tartani.
Arra is kíváncsiak voltunk, mint tanácsolnak, mit tegyünk, ha valaki alatt mondjuk beszakad egy kisebb patak jege és vizes lesz.
– Fontos tanács, hogy a jeges vízből, a jégből mentett embert azonnal ne vigyük túlfűtött, meleg helyre, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani, természetesen előzőleg a jeges ruházatától meg kell szabadítani! Az ilyen személyt minden esetben, orvosi elsősegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni. Télen is hatályban vannak a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályai. A jégen tartózkodás szabályait, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik – zárta a tájékoztatást Lovassyné Németh Mária.
– Többnyire borult, csapadékos időjárás várható. A hétvégéig minden nap lehet számítani kisebb csapadékra. Kivétel szerda és csütörtök, amikor valamivel többre – fogott az időjárás-előrejelzés ismertetésébe érdeklődésünkre Erdődiné Molnár Zsófia meteorológus. Mint megtudtuk, főleg szerdáról csütörtökre virradó éjjel és utána, délelőtt várható kicsivel több csapadék, amely halmazállapota a hőmérséklet függvényében igencsak változékonynak ígérkezik hét közben.
– Csütörtöktől lehűlés érkezik, a nappali legmagasabb hőmérséklet nulla fok körül alakul, éjjelente pedig mínusz öt fokos lehűlésre lehet számítani. A hét második felében a szél is megélénkül. Kedden-szerdán elsősorban esőre lehet számítani, amely csütörtöktől átmehet havazásba és a hét második felében kisebb havazások jöhetnek – magyarázta a meteorológus.

– Az elmúlt napok időjárását figyelembe véve, mivel februárban eddig minden nap nulla fok fölé emelkedett a hőmérséklet napközben elég bizonytalan a tavak jégfelülete. Nem javasolt rámenni. A lehűlés következtében a hétvégén ebben javulás várható. A megolvadt, kásás felület visszadermed – közölte Erdődiné Molnár Zsófia. Rámenni azonban csak az előírások betartásával szabad.
A hóval viszont nincs semmi gond. Lillafüred fölött nem sokkal kezdődik a hóval borított övezet a Bükkben. A vasárnapi havazásnak köszönhetően Bánkúton 50, Jávorkúton 25, Bükkszentkereszten pedig 20 centiméter a hóréteg vastagsága.
Csontos László