Ugrás a tartalomra

„Az MSZP menekül a Világsátor alól”

Létrehozva
A fenti címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délben Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke, képviselője. A politikus korábbi közgyűlési jegyzőkönyvből idézte a szocialisták akkori álláspontját, s annak a véleményének adott hangot, hogy a miskolci MSZP „csak a szavazatok maximalizálása érdekében állt el a romaközpont támogatásától”.
Pakusza Zoltán Mokrai Mihály MSZP-képviselő korábbi szavait idézte a jegyzőkönyvből, aki a közgyűlésen akkor azt mondta: az egyetemnek is hasznára válik a Világsátor projekt megvalósítása, frakciójuk örömmel fogadja és támogatja az elképzelést. A jobbikos képviselő szerint azonban szakmai érvekkel azóta sem támasztották alá, mi haszna lett volna a romaközpontnak, csupán Földesi Norbert szocialista frakcióvezető tett egyszer olyan kijelentést, hogy baloldali pártként támogatják a felzárkóztatási projekteket.

– Véleményünk szerint Miskolc érdeke az első, ez számít és nem az, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali – hangoztatta Pakusza Zoltán, annak a véleményének adva hangot, hogy – megérezve a néphangulatot – most már az „MSZP is menekül a Világsátor alól”, amelyet annak idején frakciójuk egy emberként szavazott meg.

minap.hu