Ugrás a tartalomra

Nyárra elkészülhet a Selyemréti strandfürdő

Létrehozva
Preview Image


A bejárást megelőzően Czinkné Sztán Anikó bejelentette, hogy aláírták a szerződést az új kivitelezőkkel – az Adeptus-H Zrt.-vel és az Orszak Borsod Kft.-vel – elindult a munka, nyárra elkészülhetnek a strand beruházásai. Kriza Ákos tájékoztatójában utalt a beruházás körüli, eddig huzavonákra, s kihangsúlyozta: a városvezetés számára Miskolc érdeke az elsődleges. A városi beruházásokat illetően csakis jogilag tiszta szerződések jöhetnek szóba, s megkövetelik a kifogástalan minőségű kivitelezést.

selyemreti_strand_bejaras_130207_ja_34.jpg

A polgármester arról is szólt, hogy a tervek szerint június 30-áig készülnek el a Selyemréti strand beruházási munkálataival.
- A miskolciak kiemelt feladatként fogalmazták meg a Selyemréti strandfürdő felújítását, kibővítését, az igazi családi élményfürdő megépítését. Ezen az úton most újabb fontos lépést sikerült megtenni, folytatódik a beruházás – hangsúlyozta Kriza Ákos, elmondva: kiemelt figyelmet fordítanak a beruházás műszaki, technikai elemeinek minőségére, hogy a strand valóban jó minőségben tudja majd szolgálni a miskolciakat, s a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. - A miskolciak nagyon várják, hogy végre használni tudják a Selyemréti strandnak ezt a részét is. Igyekszünk, hogy ne várjanak hiába – tette hozzá Miskolc polgármestere.

selyemreti_strand_bejaras_130207_ja_5.jpg

A megújult, kibővített strand többek között többmedencés élményfürdővel, 25 méteres úszómedencével, és három csúszdapályával várja majd a pihenni, sportolni vágyókat. Megfelelő feltételeket alakítanak ki a gyógyúszáshoz is, a felnőttek a termálvíz jótékony hatását élvezve, különböző élményelemekkel gazdagított környezetben – pezsgőágyakban, dögönyözők alatt – kapcsolódhatnak ki.

selyemreti_strand_bejaras_130207_ja_33.jpg

A tereprendezési munkák keretében sétautak készülnek, a kerti utak akadály-mentesítésre, a szabad területek füvesítésére és intenzív növényesítésre is sor kerül. A projekt összköltsége nettó 991 millió forint, melyhez nettó 491 milliós támogatást ad az Európai Unió és a magyar állam, az önrészt pedig a Miskolc Holding Zrt. biztosítja.

Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.