Ugrás a tartalomra

Elfogtak egy uzsorást Borsodban

Létrehozva
Uzsorást fogtak el Arlón, a házkutatáskor a segélyből élő férfinál többek között csaknem egymillió forintot foglaltak le a nyomozók. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteke.
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás a harminckilenc éves arlói férfi ellen, aki 2009-től a keddi elfogásáig helyi lakosoktól néhány ezer forintos kölcsönökre ötven százalékos kamattal növelt összegeket követelt vissza.

Ha rászorultak nem tudták időben rendezni tartozásukat, akkor a gyanúsított veréssel fenyegette meg őket, valamint újabb kamatokkal növelt összegeket követelt. A pénzt a szociális segélyek érkezésekor maga szedte be a károsultaktól.

A gyanúsított lakásán megtartott házkutatáskor a csaknem egymillió forint készpénz mellett arany ékszereket, tulajdoni lapokat, illetve egy nyilvántartási füzetet foglaltak le, ez utóbbiban neveket, összegeket tüntetett fel.

minap.hu