Radomszki Lászlóné igazgató az egybegyűlteket köszöntve bejelentette, hogy az idei farsang a zene jegyében telik majd. A projektor pedig nemcsak most segíti a szórakozást vetítéssel, hanem a filmklub keretében nap mint nap mozizhatnak majd az idősek.

A Báthori László vezette Twist Olivér Kórus a szervezők kérésének megfelelően igazán pörgős, rock koncertet adott elő. A főként magyar előadók dalai után, a ráadásban még a Queen egyik klasszikusát is elénekelték a gyerekek.

Bakos István, a fenntartó kistérségi társulás vezetője örömét fejezte ki, hogy milyen sokan vesznek részt a farsangon. Az „Antal Imre – Rózsa György” verhetetlen konferanszié páros pedig az egykori táncdalfesztiválok hangulatát idézte, és fellépett „Keresztes Ildikó”, de a legnagyobb sikert „Fekete Pákó” okozta. Egymás után jöttek a közönségkedvenc sztárok, vagyis a jelmezbe öltözött idősek és dolgozók. A nagy átéléssel előadott műsornak köszönhetően nagyon jól szórakozott a közönség, s nem csak idősek.

Cs. L.