A Generalihoz évente több ezer bejelentés érkezik kifejezetten a hó miatt, ezért most a szakemberek készítettek egy összeállítást a legjellemzőbb esetekből. Ebben az évben már több mint háromezer kárbejelentés érkezett a Generali gépjármű-kárrendezési részlegéhez, melyek egy része a havazás, a hóátfúvások vagy a lefagyott, helyenként jégpáncéllá vált utaknak köszönhető. A társaság eddig közel 120 millió forintot ki is fizetett a gépjármű-károsultaknak.
A legtöbb esetben a kár úgy keletkezett, hogy az autós megpördült a csúszós úton, majd az árokba sodródott. Néhány héttel ezelőtt például a Generali egyik ügyfele egy előzés során az útról el nem takarított hóbuckák miatt landolt az árokban, míg egy másik esetben a jeges körforgalomban csúszott ki egy autós. De nem is kell feltétlenül kimerészkedni az útra ahhoz, hogy baj legyen az autóval: elég, ha egy háztetőről jégtömb zuhan a szélvédőre, vagy horpasztja be a motorháztetőt – ezek javítása is sok pénzbe kerülhet, pedig kivédhető egy megfelelő casco biztosítással.
index.hu