Összesen 14519 devizahiteles jelzálogszerződést egészítettek ki decemberben gyűjtőszámlahitellel, ami nem számít különösen kiemelkedő számnak: októberben ennél is több, novemberben pedig csak 2 ezerrel kevesebb adós kért rögzített árfolyamot hitelére.
Ez azért jelentőségteljes, mert úgy volt, hogy decemberben lejár az árfolyamgát alá való belépés határideje, s csak a legutolsó pillanatban módosították úgy a törvényt, hogy az idén még be lehessen lépni. Tehát egészen addig azt lehetett gondolni, hogy december végén kifut ez az államilag támogatott lehetőség.
A PSZÁF szerint körülbelül 450 ezer szerződés lenne elvileg alkalmas arra, hogy belépjen a forint, az euró, a svájci frank és a japán jen árfolyamának ingadozását tompító szerződési konstrukcióba. Ám az érdeklődés jóval elmaradt a várttól: ezzel év végéig a hitelesek negyede jutott csak arra a döntésre, hogy belép.
Akik beléptek, nem jártak rosszul: a 102 ezer szerződésen – majdnem ezer milliárd forintnyi hitelen – összesen 1,1 milliárd forintot spóroltak az év során. Ez szerződésenként körülbelül 10 ezer forint havonta.
MTI