Ugrás a tartalomra

Újabb panelprogramos felújítások indulnak

Létrehozva
2012 decemberében újabb három panelprogramos pályázatnál kötötték meg a kivitelezői szerződést Miskolcon. Ennek köszönhetően tavasszal megkezdődnek a felújítási munkák a Kis-Hunyad utca 28-30.,32-34. és 36-38. szám alatti társasházaknál. A három kivitelezés költsége összességében 138 millió forint, tíz százalékos önkormányzati és 50 százalékos állami támogatással. A fennmaradó összeget a társasházak lakói által biztosított önrész adja. A panelprogram részeként ezúttal 90 lakás felújítására kerül sor.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője portálunknak elmondta: a 2009 júliusában indult ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogram célja az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxidkibocsátás-csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása. Ennek a keretében újulnak meg a panelépületek Miskolcon.

- Városunkból 43 pályázatot nyújtottak be, ezek közül eddig 24 kapta meg a minisztériumi támogatást. A Miskolc Holding Zrt. műszaki ellenőri tevékenysége mellett  12 pályázat mr megvalósult, ezek keretében 818 lakás felújítása történt meg. Kilenc pályázat esetében jelenleg is folyamatban van a kivitelezés, ami 574 lakást érint - tájékoztatott Pásztor Imre.

Mint megtudtuk, 2012 decemberében újabb három panelprogramos pályázatnál kötötték meg a kivitelezői szerződést. Ennek köszönhetően tavasszal megkezdődnek a felújítási munkák a Kis-Hunyad utca 28-30.,32-34. és 36-38. szám alatti társasházaknál. Ezen három kivitelezés költsége összességében 138 millió forintot jelent, ami 10 százalékos önkormányzati és 50 százalékos állami támogatás mellett valósul meg úgy, hogy a fennmaradó összeget a társasházak lakói által biztosított önrész adja. A panelprogram részeként ezúttal 90 lakás felújítására kerül sor.

A panelprogram keretében végzett felújítások részeként általában megtörténik a nyílászárók cseréje, az utólagos homlokzati hőszigetelés, az alsó- és a felső födémek szigetelése, a fűtési rendszerek szabályozhatóságának, mérhetőségének biztosítása, a szellőzőrendszerek tisztítása és négy pályázat esetében melegvíz előállítására alkalmas napkollektor telepítése is.
Az eddig megvalósult beruházások tapasztalatai alapján legalább 40 százalékosos fűtési hőmennyiség megtakarítás érhető el a panelfelújításban részt vevő társasházaknál.

Pásztor Imre kihangsúlyozta, Miskolc élen jár a panelprogram megvalósításában, köszönhetően annak, hogy kiemelt támogatást kapott. Az országos támogatás közel 10 százaléka Miskolcra érkezett. Ezzel együtt a Miskolc Holding Zrt. a műszaki ellenőri tevékenység átvételével olyan fokozott ellenőrzési rendszert épített be a panelrekonstrukció folyamatába, amely garantálja a lakók érdekeinek maximális érvényesülését és a folyamatos, magas szintű kivitelezést. Miskolcon a felújítások döntő hányadát helyi, miskolci vállalkozók végzik.

Sz. S.