Ugrás a tartalomra

Meneteltek az esélyesek

Létrehozva
Szombaton reggel kilenc órakor kezdődött az első mérkőzés a Generali Arénában és este háromnegyed nyolc után fejeződött be az utolsó találkozó. Történt mindez a XXVIII Borosi László teremlabdarúgó torna középdöntőjének első napján. Azok a szurkolók, akik kilátogattak a csarnokba, egészen biztosan jól szórakoztak.
Egy meglepetéssel kezdődött: a nagy esélyesnek tartott Mezőkövesd-Zsóry gárdája nem az első csapatot szerepeltette a tornán, hanem a fiataloknak adott lehetőséget. Ezt az ifjak azonnal meg is hálálták, ugyanis a nap első mérkőzésén a selejtezőket pontveszteség nélkül lejátszó Sajóbábony ellen 5-4 arányú győzelmet aratott! A folytatásban a Tiszaújvárosi FC legénysége gázolta el az Ózdi FC csapatát, s amíg a játékosok az öltözőben pihenték ki a fáradalmakat, rövid beszélgetésre kértük Koleszár Györgyöt, a tiszaújvárosiak szakvezetőjét.

- Mikor kezdték a felkészülést, és hol tartanak pillanatnyilag?

- Január 11-én láttunk munkához. Tiszaújvárosban minden feltétel adott a zavartalan munkához, így végig a megszokott, hazai környezetben dolgozunk – hangzott a válasz. – A keretben annyi változás történt, hogy három játékos távozott, egyet már sikerült pótolni. Amit elterveztünk, azt véghez is tudtuk vinni. Négy előkészületi mérkőzést játszottunk, a jövő héten kétszer is pályára lépünk.

- Mi a csapat célkitűzése a bajnokságban?
- Szeretnénk az első öt között végezni. Most a negyedik helyen állunk 28 ponttal, de az NB III Tisza csoportjában második Cigánd csak két ponttal gyűjtött többet, így reális az elképzelésünk. Az osztályozón mindenképpen meg akarjuk őrizni az NB III-as tagságot!

- Hárman távoztak, de csak egy játékos érkezett. Hol szorít a cipő?

- Binder Németországba ment dolgozni, Horváth Szabolcs pedig visszatért Kazincbarcikára. Elveszítettük szinte a teljes bal oldalt, hiszen egy védő, és egy támadó középpályás távozott tőlünk. A támadó szekciót kellene megerősíteni.

- Hogyan illeszkedik a felkészülés menetébe a Borosi teremtorna, mi a jelentősége?
- A labdarúgók nagyon szeretnek játszani, ez nekünk is egy felkészülési lehetőséget jelent. Jó kezdeményezés, megtöri a monoton felkészülést. Az a lényeg, hogy ne sérüljön meg senki!

- Milyen célt tűzött ki saját csapata elé a tornán?
- Úgy vagyunk vele, hogy ahol elindulunk, ott szeretnénk nyerni is! Ki akarjuk magunkból hozni a legtöbbet, de az majd csak menet közben derül ki, hogy ez mire lesz elegendő.

borosi_emlektorna_130209_ja_1.jpg

A szombat délelőtt harmadik mérkőzésén megszületett az első büntetőpárbaj, miután az Aszaló és a Mád nem bírt egymással. Hosszú ideig 1-1-re állt a találkozó, de Janikó Róbert másodszor is a Mádot juttatta vezetéshez. Az egyenlítés fél perccel a lefújás előtt érkezett, így a hétméteresek döntöttek – a Mád javára. A következő összecsapáson az Ózd nagyon gyorsan vezetést csikart ki a Mezőkövesd ellen, de a válasz szinte azonnal megérkezett. Négy perc sem telt el a találkozóból, és 2-2-es eredményt lehetett leolvasni a tábláról. Az első napon egyébként az esélyes csapatok hozták magukat. Az A csoportban például a Mezőkövesd és a Tiszaújváros is három-három találkozót nyert meg, az elsőség vasárnap délelőtt, az egymás elleni csatában dől majd el. A B csoportban az NB III Tisza csoport második helyén álló Cigánd nagyon bekezdett, előbb a Tokaj, majd az Encs ellen is diadalmaskodott.

A Borosi teremtorna vasárnap délelőtt fél kilenctől folytatódik a középdöntő újabb mérkőzéseivel. Az elődöntőket 16, illetve 16 óra 45 perckor rendezik, 18 órától a harmadik helyért lépnek pályára a csapatok. A döntő 18 óra 45 perckor veszi kezdetét.

Szombati eredmények: Mezőkövesd-Zsóry – Sajóbábony 5-4. Tiszaújváros – Ózdi FC 4-2. Aszaló – Mádi FC 2-2, büntetőkkel 2-4. Ózd – Mezőkövesd 3-5. Sajóbábony – Aszaló 2-4. Mád – Tiszaújváros 2-6. Sajóbábony – Ózd 4-2. Mezőkövesd – Mád 5-3. Tiszaújváros – Aszaló 4-1. Cigánd – Tokaj 6-3. Bükkábrány – Encsi VSC 6-4. Szikszó-Tomor-Lak – Felsőzsolca 1-2. Encs – Cigánd 2-6.

Doros L.