Ugrás a tartalomra

Ha tehetné, még dolgozna – a 95 éves Kati nénit köszöntötték

Létrehozva
Kilencvenötödik születésnapján köszöntötték hétfőn Bohus Dezsőnét, Kati nénit, az Aranykor Idősek Otthonában, ahová a közelmúltban költözött be.
Bohus Dezsőné (született Doboveczki Katalin) 1918. február 11-én született Szala községben. Mint megtudtuk, édesapja útépítő munkásként gondoskodott feleségéről és nyolc gyermekéről. Kati néni az öt lánytestvér között a középsőként jött világra, három fiútestvérrel nevelkedett, akiket korán elvesztett, mindhárman elestek a második világháborúban.

Hat elemi elvégzése után korán férjhez ment, a házasságuk azonban nem teljesedhetett ki, mert férjét egy év után súlyos betegség következtében elvesztette. Második férjével kötött házasságából egy lánygyermeke született, fiú unokája idén 33 éves. Kati néni érdeklődésünkre elmondta, a hosszú élet titka véleménye szerint a munka, ő maga dolgozott korábban villamoskalauzként, ruhaszalonban, nevelőnőként, majd végül Szín községben a szövetkezeti boltban eladóként, onnan ment nyugdíjba. Nyugdíjasként is aktív volt azonban, az otthonba kerülésig a ház körüli munkákat végezte a legszívesebben. Hozzátette, egészségi állapota miatt ma már inkább csak benti tevékenységeket végez, de ha tehetné, még ma is dolgozna.

95_eves_bohusne_130211_ja_8.jpg

Kati nénit születésnapján Kiss Gábor alpolgármester, Radomszki Lászlóné, az Aranykor Idősek Otthon intézményvezetője, Miskolczi Róbert, a polgármesteri hivatal egészségügyi osztályának vezetője, valamint Seresné Horváth Zsuzsanna önkormányzati képviselő köszöntötte, virágcsokrokkal, tortával, ajándékcsomaggal, illetve Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal.

Kiss Gábor alpolgármester kiemelte, Miskolcnak fontosak a szépkorúak, az, hogy őket megbecsüljék, ezért kiemelt figyelemmel kezelik azokat az intézményeket, melyek lehetővé teszik számukra azt, hogy méltó körülmények között éljenek. Az alpolgármester szólt az idősek önzetlenségéről is.

95_eves_bohusne_130211_ja_11.jpg

– Én úgy látom, mikor beszélgetünk idős hölgyekkel, urakkal, hogy a mai napig is bennük van az aggódás és a felelősség a családért, sok esetben ebben a korban is, abból a kis nyugdíjból is akár még anyagilag is támogatják a családot. Ez a kötelesség, felelősségérzet, ami ebben a korosztályban jelen van, mindenképpen követendő példa, szükséges az, hogy mikor majd megöregszünk, mi is tudjunk így gondolkodni – mondta Kiss Gábor.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.