A délelőtt folyamán tanúmeghallgatással folytatódott a tárgyalás. Az ingatlankezelő cég egyik műszaki emberét, illetve egy, a hőszigetelésekkel foglalkozó szakértőt faggatott a bíróság, amely középpontjában az állt, hogy mit tudhatott az alvállalkozó a kivitelezéssel kapcsolatos elvárásokról.
A délutáni folytatásban „mozizott” a bíróság, vagyis kivetítő segítségével a tárgyalás résztvevői a tárgyaláshoz becsatolt bűnjeleket tekintett meg. Az első sorozat fényképekből állt, amelyek már jóval a tűz eloltását követően, a helyszínen készültek. A szakértő néha ismertette a látottakat, például a ház nyugati oldala látható a felvételen (amely a hegy felé néz, tehát fentről látnak rá a II-es ütemben élők), majd a sajtóból jól ismert keleti oldal (amely a Középszerre nyílik) kiégett homlokzata következett. A legnagyobb figyelem a hármas tragédia helyszínén, a fényviszonyok alapján láthatóan a tűz másnapján, de még a takarítás előtt készült fotókat kísérte. A képeken is látható volt, hogy a loggia belső szigetelését fa (furnér) keretre szerelték, amely teljesen elégett. A tűzkár a loggiás félszobában volt a legnagyobb, a másik oldalon viszont épen maradt a berendezés.

A kettes bűnjelcsomag-borítékból egy videó került elő, amelyen még láthatóak a lángok, illetve a tetőn mozgó mentőszemélyzet (tűzoltók). A videó tanúsága szerint az egyik ablak közepének a magasságában folyamatosan csöpögtek az égő anyagmaradványok. Azt természetesen nem tudtuk eldönteni, hogy a műanyag ablakkeret, vagy a hőszigetelés égéstermékéről van szó. Ez a szakértő feladata… A vádlottak figyelmesen nézték a felvételeket, de semmilyen érzelmi reakció nem volt megfigyelhető rajtuk. Oldalra fordulva ültek, és némán nézték a lángokat.
Ezt követően a tűzoltóság ügyeletére befutott és rögzített bejelentések lejátszása következett. Török Zsolt, az áldozatok családjának ügyvédje kérte a bírót, hogy tekintettel az elhunytak kegyeleti jogaira, rendeljen el zárt ülést. Kolláth Sándor bíró akceptálta a kérést, és a hangfelvételek lejátszásának idejére zárt ülést rendelt el. Még a rendőrségi nyomozás során napvilágra került, hogy a tűzvész következtében életét vesztett Evelin asszony is két alkalommal hívta a tűzoltóságot, jelezte, hogy csapdába estek és kérte a kimentést. Minden bizonnyal drámai volt újra hallani az áldozat hangját…
A telefonhívások lejátszását követően nyílt üléssel folytatódott a tárgyalás. Televíziós stáb által a helyszínen forgatott anyagot tekintettek meg. A bíróság újabb szakértőt rendelt ki egy zalaegerszegi volt tűzoltótiszt személyében. Az új szakvélemény ismeretében dől el a folytatás menete.
Mivel még további meghallgatásokat tervez a bíróság, így a jelenlegi állás szerint valamikor a tavasz folyamán várható az újabb tárgyalás. Az időpontot később tűzik ki.
Cs. L.