A mérkőzésre alaposan megcsappant létszámban érkeztek a Macik, hiszen Nagy Gergő mellett betegség vagy sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot Láda Balázs, Hegyi Ádám és Tóth Adrián sem, így csaknem egy teljes sor meghatározó játékos hiányzott ezen az estén. Nem maradtak azonban a Jegesmedvék bíztatás nélkül, hiszen néhány miskolci szurkoló most is elkísérte kedvenceit Érsekújvárra, hagnjukat és dobjukat végig lehetett hallani. A kezdő harmad első percei amolyan tapogatózással teltek, mindkét oldalon adódtak kisebb helyzetek. A 7. percben már csak 10 másodperc volt hátra a Macik emberelőnyéből, amikor Fodor kapta a korongot a kapu előtt, és a kilőtte a bal sarkot (0-1). Ezután a Jegesmedvék vették át a játék irányítását, a pakk leginkább a hazai harmadban pattogott, Krizannak jópár védenivalója akadt. Ugyanakkor a hazaiak gyors ellentámadásaiban mindig benne volt a veszély, Budainak is többször kellett figyelnie. A 18. percben Popovics indult el a jobb szélen, a kapuhoz cselezte magát, majd közelről mattolta Krizant (0-2).
Kapusparádé mindkét oldalon
A második harmad első fele igazi kapusparádét hozott. Először Krizannak akadt három meleg pillanata, utána azonban a hazaiak igencsak felpörgették a tempót. Záporoztak a lövések Budai kapujára, ám a vendégkapus fantasztikus formában védett. A 12. percben azonban az első lövést még védte, ám az egyedül maradt Barcák ismétlésénél már tehetetlennek bizonyult (1-2). A 14. percben Czuba már csak Krizannal állt szemben, de próbálkozását védte a kapus. Kifejezetten gyors, élvezetes mérkőzés alakult ki, sok helyzettel, és bravúros kapusteljesítményekkel.
Nőtt a feszültség
A harmadik harmadban az Érsekújvár továbbra is próbálta nyomás alatt tartani a Jegesmedvéket, így Budainak ismét sok munkája volt. A légkör kezdett kicsit feszültté válni, egyre több kakaskodás, dulakodás szakította meg a játékot. Az utolsó percben a hazaiak lehozták a kapust is, ám így sem sikerült gólt lőniük.
A Jegesmedvék egy remek meccsen, három sorral is megszerezték a 3 pontot, így már csak egy lépésre vannak a rájátszástól.
Jegyzőkönyv
HC Nové Zámky - Miskolci Jegesmedvék
1-2 (0-2, 1-0, 0-0)
Érsekújvári jégcsarnok 500 néző
V: Nagy, Kovács, Moravec, Soós
Gól: Barcák ill. Fodor, Popovics,
Kiállítás: 8 perc (+10-10 perc fegyelmi Mamonovs, Ruzicka) illetve 8 perc
Miskolci Jegesmedvék: Budai K. – Gőz, Szirányi, Popovics, Nagy K., Szilágyi, Saluga, Ritó, Smith, Dubek, Cowan, Fodor, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Gyenes(k). Edző: Tim Kehler.
HC Nové Zámky: Krizan – Sucharda, Baron, Klobucnik, Puchovsky, Tarnoczy, Joanidis, Ruzicka, Stefanka O., Hrudik, Stefanka M., Král, Gábris, Mikhailov, Lehocky, Mamonovs, Dobry, Barcák, Uhnák, Spisak, Teluskins, Zima(k). Edző: Robert Spisak.
Tim Kehler: - Nagyon jó mérkőzés volt. Budai elképesztően védett, és ez kellett is, hiszen a második harmadtól az Érsekújvár nagyon nyomott. Rendkívül fontos három pontot szereztünk.
Robert Spisak: - Az első harmadban kapitális hibákat vétettünk, nekünk ott ment el a meccs. Utána felgyorsítottuk a játékunkat, rengeteg helyzetünk volt, de ezekből csak egyet lőttünk be, így nem sikerült fordítanunk.
minap.hu