Ugrás a tartalomra

Felrobbant és kiégett egy lakás

Létrehozva
Vélhetően gázrobbanás történt kedden egy X. kerületi, Ónodi utcai lakásban, ami lakhatatlanná vált. Egy fiatalembert életveszélyes égési sérülésekkel vittek kórházba - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté elmondta: a földszintes épület egyik háromszobás lakásában az előzetes vizsgálatok szerint gázrobbanás történt, amelynek következtében leszakadt a födém, és a keletkező tűzben teljesen kiégett a lakás. A tűz a szomszédos lakásra is átterjedt, de az lakatlan volt.
   
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy a helyszínről egy súlyos, másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett fiatalembert szállítottak kórházba, állapota életveszélyes, hiszen testének mintegy a fele megégett.

MTI