Ugrás a tartalomra

Gercsák Szabina aranyérmes!

Létrehozva
Az utóbbi két-három évben megszokhattuk már, hogy a miskolci Gercsák Szabina egymás után szállítja a jobbnál is jobb eredményeket. A fiatal, roppant tehetséges judós ezen a hét végén sem tétlenkedett, újabb remek eredményt ért el.
Flórusz János, a Hell Miskolci Judo Club elnöke arról számolt be, hogy vasárnap Cegléd adott otthont az idei országos ifjúsági bajnokságnak.

– Azt mindenki tudta, hogy Gercsák Szabina favorit súlycsoportjában – mondta a szakember, aki azt is hozzátette az elmondottakhoz: vigyázni kell ezzel az esélyességgel, hiszen elegendő egyetlen kihagyás, egy rossz mozdulat, és egy óvatlan pillanatban az ellenfél máris kellemetlenséget tud szerezni.

Nos, Szabina esetében nem borult fel a papírforma. Az országos ifjúsági bajnokság azért is számíthatott megkülönböztetett figyelemre, mert az eseményt a szövetség egyben válogatónak is tekintette! Az itt elért eredmények jelentős mértékben befolyásolják az utazók listáját az Európa Kupa versenysorozatra, így aki számított, az el is indult a Cegléden lebonyolított viadalon.

Gercsák Szabina korábban tizenhárom országos bajnoki címet szerzett a különböző korosztályokban, illetve súlycsoportokban, így ezúttal a tizennegyedik aranyérem megszerzése volt a cél. Nos, a 63 kilós súlycsoportban rajthoz álló miskolci sportoló most sem okozott csalódást, és mind a négy mérkőzését megnyerte! Ráadásul nem bírói döntéssel, kis különbségű akciókkal, hanem mind a négy esetben ipponnal diadalmaskodott ellenfelei fölött. Jogosan vette át az eredményhirdetésnél az újabb aranyérmet, amely további sikerekre ösztönözheti. De mások is indultak a miskolciak közül, róluk Flórusz János a következőket mondta:

– Kifejezetten jól teljesített Ipacs Tamás is – újságolta. – Róla tudni kell, hogy Szabina rendszeres edzőpartnere, nagyon sokat segít a szakosztály büszkeségének. Nos, Ipacs a 81 kilósok között lépett tatamira, és nem talált legyőzőre, így ő is első lett kategóriájában. A 44 kilós Bordás Szilvia révén egy harmadik helyezés is jutott klubunk sportolóinak, míg a 40 kilóban rajthoz álló Rácz Kitti az ötödik, pontszerző helyen végzett.

D. L.