Ugrás a tartalomra

Bölcsődék felújítására pályáznak

Létrehozva
Bölcsődék tervezett, pályázati felújításáról is tárgyal a közgyűlés, csütörtöki ülésén. Az önkormányzat a Napraforgó, Diósgyőri és Mesemalom bölcsőde fejlesztésére kíván pályázatot benyújtani.
bolcsode_kilian_1107007_ja_24.jpg
A "Gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése - bölcsődefejlesztés" című pályázatot az Észak-Magyarországi Operatív Programban hirdették meg. Célja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben nevesített gyermekjóléti alapellátások közül, a közfeladatot ellátó bölcsődei ellátás telephelyeinek infrastrukturális fejlesztése, felújítása, korszerűsítése.

A bölcsődei infrastruktúra-fejlesztésre 1,1 milliárd forint áll rendelkezésre és a kiírás szerint 7-10 pályázat támogatható. Az elnyerhető maximális összeg pályázatonként 350 millió forint, az igényelhető támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének százaléka, önerő tehát nem szükséges.

Az előterjesztés arra is kitér, hogy az Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálatnál az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évben ellenőrzést végzett. Ennek során különféle hiányosságokat állapítottak meg, s felhívták a fenntartót ezek megszüntetésére. Az akkori engedélyező hatóság Kazincbarcika Város Jegyzője és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata között hatósági szerződés jött létre a hiányosságok felszámolására. A pályázat keretében ezen hiányosságokat is megszüntethetik.

Sz. S.
Fotó: Juhász Á.