Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az év eddig eltelt időszakában (2013. február 10-ig) 57 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, amely hárommal több, mint egy évvel korábban. Szomorúbb azonban, hogy a halálos kimenetelű balesetek, illetve a meghalt személyek száma ebben az időszakban a tavalyi nulláról háromra emelkedett. A három végzetes kimenetelű balesetből mindegyik esetben gyalogos volt az áldozat, melyek közül kettőt kijelölt gyalog-átkelőhelyen ért a tragédia.
Az elmúlt időszakban összesen 12 gyalogos volt érintettje közlekedési balesetnek (2 okozóként, 10 részesként), melyből 6 eset (50 százalék) kijelölt gyalogos átkelőhelyen történt!
A statisztikai adatok nem mutatnak kedvezőbb képet a kerékpárosok esetében sem. Összesen 10 biciklis vált baleset áldozatává (6 okozóként, 4 részesként). Az idén eddig összesen bekövetkezett 57 baleset 10,5 százalékát okozták kerékpárosok a tavalyi 5,5 százalékhoz képest, ami jelentős növekedést jelez!
A kerékpárosokat érintő közlekedési balesetek bekövetkezésének oka gyakran az ittas állapotban vezető (hajtó) személy felelőtlen magatartása. Az ittas állapotban okozott személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek 20 százalékát ittas biciklisek okozzák! A 10 kerékpáros érintettből csaknem egyharmaduk alkoholos befolyásoltság alatt hajtotta kétkerekűjét a baleset időpontjában! Ezért is szükséges, hogy a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokat a rendőrség folyamatosan és célirányosan ellenőrizze, és az elkövetett jogsértő cselekményt – annak baleseti kockázatának megfelelően – differenciáltan és következetesen szankcionálja!
Az elmúlt évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a kitűzött céloknak megfelelően kiemelt figyelmet fordított a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésére, ellenőrzésére, illetve a közlekedési kultúrájuk javítására. A fenti számadatok továbbra is azt mutatják, hogy a jövőre nézve változatlanul indokolt és szükséges feladat a közlekedésben résztvevők ezen – legvédtelenebb – rétegeinek további fokozott sorozatszerű ellenőrzése, testi épségüknek megóvása, és szabályos közlekedésük elősegítése érdekében.
A tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a kerékpárral közlekedők, valamint a gyalogosok közül sokan továbbra sincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, és sajnos figyelmen kívül hagyják – a gyakori ellenőrzések ellenére – a láthatóságra vonatkozó előírások betartását is.
Az említett negatív tendencia visszaszorítása és kívánatos irányba terelése érdekében Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén – a napi szolgálatellátás részeként – a rendőrség folyamatosan gyalogosokat és kerékpárosokat érintő ellenőrzéseket hajt végre, különös tekintettel a gyalogos-átkelőhelyeken, illetve lakott területen kívüli területekre.
Az ellenőrzések során a járőrök kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogosok fokozottabb védelmére; a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek biztonságosabbá tételére, ellenőrzésére; a gyalogosok láthatósági ruházatának (mellényének) ellenőrzésére, viselésének fontosságára; a kerékpárosok közúti közlekedésére vonatkozó általános közlekedési szabályok betartatására; a kerékpárosok éjszakai és korlátozott látási viszonyok közötti láthatóságára; a kerékpár kötelező tartozékainak meglétére; valamint a kerékpárt ittas állapotban hajtó személyek forgalomból történő kiszűrésére és szankcionálására.
minap.hu