Mint elmondta, az utóbbi időszakban rendkívül megnőttek a nagy lombkoronájú, sok esetben tájidegen fák az Avason. A viharok, szelek ezeket nyomják, mozgatják, gyökereik a súly miatt nagyon igénybe veszik az amúgy is csúszásveszélyes talajt. Másik gond, hogy annak idején, a pincék kialakításakor a kitermelt földet, kőzetet nem szállították el, hanem szétterítették a környéken. Az erre épült utak nyilván nem túl stabilak, a technikai fejlődés következtében ugyanakkor jelentősen megnőtt az igénybevételük – megrepedeztek, instabillá váltak. Korábban a csapadékvíz-elvezetőket sem tisztították megfelelően, eltömődtek, a víz nem tudott megfelelően lefolyni, komoly károkat okozott.
– A jelenlegi helyzeten az Avasra tervezett fejlesztések érdekében is javítani kell – emelte ki Rostás László. Tavaly és idén, a szakemberekkel egyeztetve, megkezdődtek a fakivágások, a növényi állomány rendezésébe bevonják a természetvédőket is. Fokozatosan olyan faállományt szeretnének a területre telepíteni, amely nem tájidegen, és nem okoz veszélyhelyzeteket.
Ugyancsak elkezdték a múlt évben az elhanyagolt, eltömődött vízelvezető árkok, átereszek kitisztítását, s ezt idén is folytatják.
Az önkormányzat irányításával, kidolgozás alatt áll egy olyan rendelet, illetve viselkedési kódex is, amely a pincetulajdonosok számára rögzíti mindazokat az írott és íratlan szabályokat, jogokat, kötelezettségeket, amelyek a jövőben alapjául szolgálhatnak a rend helyreállításának, megőrzésének a területen – legyen szó építkezésről, a köztisztaságról vagy akár gépjármű-forgalomról.
A főépítész kihangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy a területen egységes szemlélet érvényesüljön az építmények tekintetében, s közösségi szemlélet a pincetulajdonosok között. Hogy tekintettel legyenek egymás érdekeire, s figyeljenek is egymásra. Az önkormányzat ugyanakkor mindent el fog követni, hogy kialakítsa azt a törvényi, szabályozási hátteret, amely hatékony segítséget nyújthat számukra az ügyintézésben, és érdekeik védelmében.
Szepesi S.