Ugrás a tartalomra

Újabb „Tény-képek” a Papszeren

Létrehozva
Az új tárlaton – Riczuné Soltész Boglárka, Bodolai Márton, Nagy Bendegúz, Molnár Viktor és Kiss Vivien – fotográfiái tekinthetők meg. A csoport első kiállítása tavaly júniusban nyílt meg az Európa-házban megnyílt Ötször hat címmel, a tárlat a kiállítóhely bezárása miatt decemberben költözött át a Papszerre, ahol január végéig volt megtekinthető.A Tény-kép fotográfus kör tavaly február közepén jött létre, mostanra azonban több mint 60 főt számlálnak, akik mind megszállottjai a fotográfiának, cél pedig az, hogy a csoportban megosszák gondolataikat a fotózásról, tanuljanak egymástól, az idősek a fiataloktól éppúgy, mint a fiatalok az idősektől.
Az új tárlaton – Riczuné Soltész Boglárka, Bodolai Márton, Nagy Bendegúz, Molnár Viktor és Kiss Vivien – fotográfiái tekinthetők meg.

tenykep_fotokiallitas_130213ml_10.jpg

A csoport első kiállítása tavaly júniusban nyílt meg az Európa-házban megnyílt Ötször hat címmel, a tárlat a kiállítóhely bezárása miatt decemberben költözött át a Papszerre, ahol január végéig volt megtekinthető.

tenykep_fotokiallitas_130213ml_09.jpg

A Tény-kép fotográfus kör tavaly február közepén jött létre, mostanra azonban több mint 60 főt számlálnak, akik mind megszállottjai a fotográfiának, cél pedig az, hogy a csoportban megosszák gondolataikat a fotózásról, tanuljanak egymástól, az idősek a fiataloktól éppúgy, mint a fiatalok az idősektől.

Preview Image


A kedden nyílt kiállítás március végéig lesz megtekinthető a papszeri kiállítási épület nyitvatartási idejében

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.