Legkésőbb március végéig meg kell újítani a vállalkozóknak a kamarai regisztrációt. Több ezer borsodi vállalkozás viszont még az előző évi regisztrációs díjjal is adós. Tavaly óta, a mezőgazdasági tevékenységet végző cégek kivételével, minden vállalkozónak kötelező jelentkeznie a kereskedelmi és iparkamaránál. A mulasztóknak most felszólítást postáznak, a tartozás egyébként adó módjára behajtható.
A nyilvántartás évente ötezer forintba kerül, cserébe a kamara pénzügyi tanácsadást és pályázatfigyelést biztosít, valamit segítik a vállalkozókat üzleti partnereket találni. A regisztráció célja hogy egy pontos, naprakész nyilvántartás jöjjön létre a hazai vállalkozókról. Később pedig a pályázatok feltétele lehet majd a kamarai regisztráció.
Jurák Miklós is a regisztráció miatt látogatott a BOKIK-ba, mert egy korábbi cége kimaradt az összeírásból.
– Én külföldön voltam. Kaptam egy levelet a BOKIK-tól, ami egy tavaly eladott cégemre vonatkozik. Be kell fizetni a regisztrációs díjat, és ezt akartam tisztázni, hogy nehogy maradjon mögöttem valami sár a régi céggel kapcsolatban – mondta Jurák Miklós.
A kamarai hozzájárulás, ötezer forint, aminek befizetése minden évben esedékes. A határidő március 31., vagyis eddig kell befizetni az idei évre szóló kamarai regisztrációs díjat.
– Első körben szeretnénk ismét felszólítani őket a kamarai hozzájárulás befizetésére, és mivel ez köztartozás, így köztarozás módjára behajtható, az adóhivatal ezt behajthatja – emelte ki Dudás Tiborné, a BOKIK titkára.
Az ötezer forintot a vállalkozók csekken vagy átutalással is befizethetik. Utóbbinál a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adószámot és a kamarai regisztráció jogcímét, de befizethető a regisztrációs díj személyesen is, (8:53) akár a kamara Szentpáli utcai kirendeltségén.
Istenes Zs.