Ugrás a tartalomra

Czomba Sándor Miskolcon

Létrehozva
Preview Image


Czomba Sándor elöljáróban elmondta, mindig örömmel tér vissza Miskolcra, hiszen itt szerzett gépészmérnöki diplomát; akkoriban még működött a Digép és az LKM, így az egykori iparvárosról is vannak ismeretei – tette hozzá.

A foglalkoztatásért felelős államtitkár kiemelte, az alacsony foglalkoztatottság mellett a problémát a Magyarországon belül jellemző „óriási területi különbségek” jelentik.
– A Dunántúlon 4,5 százalék a munkanélküliség aránya – ez elenyésző szám, a szomszéd osztrákokat is lekörözzük vele –, míg az északkeleti régióban ez az adat bizonyos helyeken húsznál is nagyobb. Úgy lehet sikeres az ország, ha szűkíteni tudjuk ezt az ollót – hangsúlyozta.

czomba_cityhotel_130215ml_18.jpg

Az államtitkár azt mondta, a kormány zászlójának tetején nem a közmunka, hanem a versenyszféra áll. Hozzátette: húsz éve 3,7 és 4 millió között mozog a foglalkoztatottak száma, azóta stagnál, ez pedig szerinte katasztrófa, így fontos feladatuk a foglalkoztatás-bővítés. Ugyanakkor megjegyezte, a megoldás sem egyszerű.

– Tartós foglalkoztatás-bővülést gazdasági növekedés nélkül nem lehet elérni. Vagy ha elérjük, az nem biztos, hogy jó irányba vezet. Tehát önmagában a foglalkoztatási statisztika javulása GDP-növekedés nélkül zsákutca. Ezzel tisztában vagyunk, látjuk, ezért kell az, hogy a termelőszférába, versenyszférába fordítsuk erőink igen jelentős részét – húzta alá.

Czomba Sándor szerint a szakképzettek tekintetében (is) hatalmas a lemaradás az Európai Unióhoz képest, mind a 25 év alattiak, mind az 55 felettiek esetében, sőt a két nemzedék közt is.
– A munkahelyteremtés mellett a legfontosabb azok megtartása, erről szól a munkahelyvédelmi akcióterv. Munkahelyteremtő támogatás az elmúlt években is létezett. 2010-ben az akkori kormány kétmilliárd forintot biztosított, ezt 2011-ben és 2012-ben is megdupláztuk, így tízmilliárd forintra lehet már pályázni. Az előző évben a két legnagyobb „fogyasztó” megye Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg volt a vállalkozások tekintetében. Arról szól a pályázat, hogy vissza nem térítendő támogatást kap az a vállalkozás, amely a meglévő statisztikai állományi létszámát eggyel, kettővel, öttel, tízzel, tehát növeli, és ezt a növelt létszámot tartja legalább két évig, illetve a gépet, berendezést legalább három évig – sorolta az államtitkár.

czomba_cityhotel_130215ml_03.jpg

Hozzátette, a magyar foglalkoztatásban a mikro-, kis- és középvállalkozók a kétharmadát viszik a foglalkoztatotti létszámnak, így ha a foglalkoztatást növelni szeretnék, akkor az erők jelentős részét ide kell koncentrálniuk.
– Ezzel a tízmilliárd forinttal az idei évben 5200 új munkahelyet vizionálunk, reméljük, hogy ez így is lesz, és tíz-tizenkétezer most meglévő megtartását. Ahogy az előbb mondtam, nemcsak az új létszámot kell megtartani, hanem a meglévőt is.

A politikus szót ejtett a szabad vállalkozási zónákról is; aláhúzta, úgy jelölik ki azokat, hogy életképesek legyenek, nem találomra.
– 11 zóna volt tervezve, most ott tartunk, hogy 47 hátrányos helyzetű térséget, járásban „mérve” 62-t jelöl ki a kormány zónának. Ez 903 települést jelent, de ezen kívül még van 300 hátrányos helyzetű település, csak ezek messze esnek egymástól, egyenként pedig nem lehetnek zónák. Ugyanakkor nyitva hagytuk a lehetőségét annak, hogy további területeket jelöljünk ki – magyarázta. – Jelentem, a zónák ki vannak jelölve, a Magyar Közlönyben olvashatók – tette hozzá.

Az európai uniós forrásokról elmondta, idén 1500 milliárd forint még nem vagy már lekötött összeg lehívása van tervben. Az első, 2007 és 2013 közötti ciklus nemsokára véget ér, azonban a 8200 milliárd forint mindössze 15 százalékát fordították gazdaságfejlesztésre.
– A következő periódusban legalább a hatvan százalékát használnánk erre a célra. A foglalkoztatás-bővítés lesz ennek a motorja, alapköve. Kevesebb összforrásról beszélünk, de ennek az összegnek a hatvan százaléka nagyobb, mint az előző 15 százaléka. A pályázatokat úgy írjuk ki jelentős részben, hogy mögötte foglalkoztatás-bővülés is, mint elvárás, megfogalmazódjon – emelte ki Czomba Sándor.

czomba_cityhotel_130215ml_06.jpg

A fórumon részt vett Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is.
– Az államtitkár előadása alapján világossá vált, hogy a kormány szándéka az észak-magyarországi, illetve azon térségek fejlesztése, amelyek le vannak maradva a munkahelyteremtés és gazdaságfejlesztés folyamatában. Czomba Sándor külön kiemelte Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. A fejlesztések Miskolcnak is kiemelkedő lehetőségeket biztosítanak – mondta Kriza Ákos.

Miskolc polgármestere kiemelte, az elmúlt két évben sikerült megállítani a munkanélküliek számának emelkedését, sőt csökkenésről is beszámolhatunk a városban.
– Az az ezer ember, aki most már dolgozik, az a többlet, ami most jelentkezett a 2010-es évhez képest, kis lépés, de azok az előkészületek, amelyek a kormány és a város asztalán is szerepelnek, a közeljövőben nagyobb dinamikát biztosítanak számunkra a munkahelyteremtés folyamatában – hangsúlyozta a városvezető.

Soós P.
fotó: Mocsári L.