Ugrás a tartalomra

Szocialisták a foglalkoztatottságról, a közmunkáról

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Kft. telephelye előtt tartott sajtótájékoztatót péntek délelőtt Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke és Földesi Norbert, miskolci frakcióvezető, amely középpontjában a foglalkoztatottság és a közmunkások helyzete állt.
– Nem véletlen a helyszín és az időpont – kezdte a rendhagyó, utcai sajtótájékoztatót Földesi Norbert, amit meg is indokolt: egy éve a kormány megunnepelte új foglalkoztatási programját. Erről, szavaival élve számtalanszor azt állították, hogy sokkal több ember dolgozik most, mint korábban.

– A kormány azt hirdeti, hogy oly’ sokan dolgoznak – vette át a szót Gúr Nándor. A szocialisták munkaügyi szakpolitikusa, adatokkal próbálta vázolni a foglalkoztatás helyzetét.  Azt mondta, egy felmérés szerint jelenleg 3,909 millióan dolgoznak. Ez kevesebb, mint a válság előtt, akkor ugyanis 3,924 millió embernek volt munkája. A kormányváltást megelőző időszakban viszont 3,822 millió fő dolgozott, ami kevesebb, mint most. Gúr Nándor szerint ugyanakkor, ha a kormány ígéretét figyelembe vesszük, már 300 ezer új munkahelynek kellene lennie Magyarországon.  A szakpolitikus elmondása szerint az is csak látszat, hogy most 90 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltás előtt. Az állami bevételeket termelő versenyszférában (5 főnél többet foglalkoztatók körében) 35 ezerrel kevesebben dolgoznak. A statisztikában pedig a külföldön dolgozó magyarok is szerepelnek, akiket Matolcsy György is félmillióra becsül. Állítása szerint a szocialista kormányzás alatt sokkal kevesebben dolgoztak külföldön.

 – Így több százezerrel kevesebben dolgoznak az országban, mint a kormányváltás előtt – összegezte véleményét Gúr Nándor. A közfoglalkoztatottakról szólva kiemelte, hogy korábban nettó 60200 forintot, most pedig 47000-ret keresnek. Az idei foglalkoztatási program érdemben, márciusban indul és a többsége 6 órás lesz, amiért 36750 forintot fizetnek…

Miskolc számára fontos a közfoglalkoztatottság – utalt a gazdasági helyzetre Földesi Norbert, aki úgy véli a közmunkások az ő idejükben jól érezték magukat Miskolcon, most viszont nem. Ezért felszólította a város vezetését, valós munkát, a megélhetéshez szükséges normális jövedelmet biztosítsanak az embereknek.

Cs.L.