Ugrás a tartalomra

Ajánlatra vár Kiss Pál Tamás

Létrehozva
Egyelőre nem tudni, milyen sorozatban indul az előttünk álló szezonban Kiss Pál Tamás miskolci autóversenyző. Jelenleg különböző felkéréseknek tesz eleget, a Miskolci Egyetemen tanul, emellett szakkommentátor, és természetesen nap mint nap edz.
– A felkészülés és a Forma1 kapcsán kapok sok felkérést a holtszezonban, még a magánéletről szokták ilyenkor faggatni a versenyzőket, de nálam ez tabu – mondta el a Miskolc Televíziónak adott interjújában Kiss Pál Tamás miskolci autóversenyző. – A nyakat és a gerincizmokat kell speciálisan edzeni, én például sisakot teszek a fejemre, melyre több kilogramm súly van helyezve, és úgy végzem a gyakorlatokat – árulta el a volt GP3-as versenyző.

A tervekkel kapcsolatban elmondta, egyelőre nincs semmi biztos, a GP3-as lehetőség nem valószínű, néhány futamot mehet túraautóval, de ez egyelőre képlékeny.
– Mindenképp türelmesnek kell lenni, az előző években mindig szerencsém volt. Ha befut egy elfogadható ajánlat, akkor tudok versenyezni. Az idő a legfontosabb tényező a várakozásban, hiszen ha túl sok telik el, kiesek a körforgásból és a gyakorlatból is. Ugyanakkor viszont ülepedik az előző években megszerzett tudás, és egyfajta „étvágy” alakul ki – mondta Magyarország elsőszámú formulaautó-versenyzője.

A Kiss Pál Tamással készült interjút teljes egészében a Miskolc Televízió keddi Sportpercek című adásában láthatják 18.25-től.

minap.hu