Ugrás a tartalomra

Disznótoros mulatság Diósgyőrben

Létrehozva
diosgyori_disznotoros_130216ml_10.jpg

A vendégcsalogató talpalávalóval fűszerezett, finom hurka, kolbász évről évre népszerűbb a diósgyőriek és a miskolciak körében. A disznótoros mulatságot idén már hatodik alkalommal rendezték meg, az Élhető Diósgyőrért Egyesület szervezésében. - Bízom benne, hogy mindenki nagyon jól fog szórakozni. A kiváló ételek, italok, a forralt bor és a remek fellépők úgy gondolom megalapozzák a mai nap hangulatát, s mind a diósgyőriek, mind a miskolciak nagyon jól fogják itt magukat érezni - mondta el a Miskolc Televíziónak Sebestyén László országgyűlési képviselő.

diosgyori_disznotoros_130216ml_06.jpg

A rendezvény fővédnöke Kriza Ákos polgármester volt, aki kiemelte: a disznótoros mulatság egyik legfőbb célja, hogy megőrizzék és fenntartsák a magyar ételek hagyományát, ugyanakkor egy kiváló közösségformáló rendezvény is. - Minden olyan esemény amely a közösséget formálja, nagyon fontos a város számára - hangoztatta Miskolc polgármestere. - Ez a disznótoros mulatság már hagyománynak számít, láthatjuk, most is rengetegen eljöttek, s mindenki jól érzi magát. Ezeket a rendezvényeket erősíteni kell, szerintem nagyon hosszú ideig lesz még disznótoros mulatság Diósgyőrben - tette hozzá Miskolc polgármestere.

diosgyori_disznotoros_130216ml_12.jpg

Az érdeklődők között számosan voltak olyanok is, akik valamikor vidéken éltek, s most gyermekkori emlékeiket idézte fel a rendezvény. Ilyen volt Schneiderné Panni is, aki elmondta: az unokái Diósgyőrben laknak, ő pedig az Avas tetején. Azonban vidéki származású, nagyon szereti a disznótoros ételeket, és meg szerette volna mutatni az unokáinak is, milyen az igazi disznótoros.

Preview Image


A rangos fellépő-gárdában szerepelt a Miskolc Dixieland Band, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, operett slágereket adott elő Eperjesi Erika és Jenei Gábor, felléptek a komlóstetői iskola, a diósgyőri református iskola, és a Diósgyőri Gimnázium tanulói, valamint a Karambol együttes is.

diosgyori_disznotoros_130216ml_30.jpg

Jelen volt Pál Dénes, Magyarország hangja - aki számos autógrammot kiosztott - valamint Szécsi Viki is, aki a MiTV-nek elmondta: nagyon szeret ilyen közösségekben lenni. A gasztronómiai fesztiválok méltán népszerűek, vonzzák az embereket, mindig jó ilyen helyekre kijönni, ételeket kóstolni, barátokkal találkozni.

diosgyori_disznotoros_130216ml_09.jpg

A rendezvény támogatói között szerepelt a Miskolc Városfejlesztési Kft., a Miskolci Kulturális Központ, és a Fidesz-KDNP számos képviselője: Zsiga Marcell, Molnár Péter, Gazdusné Pankucsi Katalin, Bencés Miklós, Seresné Horváth Zsuzsanna, Kovács László, Kiss János, Kovács Józsefné,  Szabó Sándor, Nánási Kocsis Norbert, Gonda Géza és Katona Ferenc is.

minap.hu