Móricz Zsigmond Úri muri című darabja az idei évadban az Évad drámája. A Miskolci Nemzeti Színház programsorozattal igyekszik betekintést adni az alkotás részleteibe, az író életébe. A premier mellett több kiállításnak is otthont adott már a teátrum, s rendeztek esteket, színjátszóversenyt is, ezúttal pedig azok a színművészek találkoznak Miskolcon, akik az utóbbi években magukra öltötték a talán legjellegzetesebb móriczi figura, Csörgheő Csuli karakterét.

Bezerédi Zoltán rendezésében 2010-ben mutatták be a Nemzeti Színházban, Vidnyánszky Attila 2008-ban, Debrecenben állította színpadra, amelyet a Vígszínházban is bemutattak, Miskolcon pedig Keszég László vitte színre, 2012-ben az Úri murit. Az első darabban Stohl András, a másodikban Cserhalmi György, míg a miskolci előadásban Gáspár Tibor alakította Csörgheő Csulit (képünkön).
A hat művész ezúttal a miskolci nemzetiben találkozik, hogy beszélgessenek az előadásról, illetve a jellegzetes karakterről. Egy színész életében Csulit játszani életpályát meghatározó feladat. Õ Móricz regényének egyik főszereplője, a leghíresebb és legtökéletesebben megrajzolt móriczi figurák egyike. Csörgheő Csuli nélkül nincs Úri muri. Benne fogalmazta meg Móricz mindazt, amit a magyar emberben elviselhetetlennek tartott, és ami mégis annyira a miénk, hogy Csuli figurája mindannyiunk számára ismerős.
A Csörgheő Csuli találkozón, a szakmai beszélgetést követően a színművészek főzésben is összemérik tudásukat, hiszen a „csulisághoz” elválaszthatatlanul hozzátartozik az evés, ivás, mulatozás. A legjobb szakács cím odaítéléséről pedig a közönség dönt majd. A találkozót mulatság zárja, hiszen pírmásverseny keretében idézik majd meg a résztvevők az átmulatott tanyai éjszaka hangulatát, amiben öt miskolci pírmás segít. A színész zsűri pedig a mulatság végén eldönti ki a legjobb miskolci prímás.
K. J.