
A „felvételi épület” előtt három sínpárt építettek ki a személy- és tehervonatok, illetve az álló kocsik számára. A vágányok fölött egy 114 méter hosszú, úgynevezett személycsarnok állt, amely fából ácsolva, csarnokszerű fedelet és kialakítást kapott. Tűzveszélyessége miatt a facsarnokot 1909-ben lebontották. Több mint fél évszázadon át az utasok a sínek között közelítették meg a már több irányba induló személyvonatokat. Az 1960-as években történt az addig eltelt évszázad legnagyobb átalakítása. Ekkor épült meg az aluljáró, amelyen nemcsak a vágányokat lehetett megközelíteni, hanem a pályaudvartól kerítéssel elválasztott szerelőcsarnokot is. A 8 méter széles utasaluljáróból nyolc sínpárhoz, vagyis a szigetperonokhoz lehet eljutni. A „beton-peronokat” 1964. december 3-án adták át, ezeket használjuk jelenleg is.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)