A Jegesmedvék már bejutottak a rájátszásba, így is lesz azonban tétje – nem is egy – a következő, hétfői mérkőzésnek. Mint Tim Kehler vezetőedző a Macik hivatalos oldalának is nyilatkozta, a céljuk az, hogy az alapszakaszban biztosan megszerezzék a második helyet.
– Ehhez még hat pontra van szükségünk, és ebből hármat hétfőn akarunk megszerezni – emelte ki. – Másrészt szeretnénk kárpótolni szurkolóinkat a pénteki mérkőzés után. Sok mindent elrontottunk azon a találkozón, a tapasztalatokat levontuk, megbeszéltük, és most már csak előre nézünk.
Már a hétfői meccsre előretekintve elmondta, „a Fradi veszélyes ellenfél, erről a pénteken a Dunaújváros is meggyőződhetett. Ez a siker egészen biztosan feldobta őket, nagyobb önbizalommal fognak ellenünk játszani.”
– Nekünk viszont vissza kell térnünk a helyes útra, a fegyelmezett, gyors játékra, ami eddig sikerre vezetett bennünket. Biztos vagyok abban, hogy jó hangulatú mérkőzés lesz, hiszen a szurkolók általában szeretik a kiegészítő programokat, mint most a jelmezverseny és a macidobálás. Ehhez a csapatnak is hozzá kell tennie a saját részét, ami természetesen egy győzelem kell, hogy legyen – zárta Tim Kehler vezetőedző.
minap.hu
(kezdőképünk a legutóbbi Brassó elleni meccsen készült)