A kiírás Petőfi munkásságának három legismertebb témájához (szülőföld-család, szabadság, szerelem) igazodik. Az első előválogatót, és egyben a megnyitót április 5-én, a sorozatot lezáró gálát pedig október 5-én tartják.
A Vers-próza, versírás kategóriában Petőfinek a szülőföldről, a családról szóló verseit, illetve amatőr versírók Petőfiről írt műveit lehet mondani. Az Ének-dal kategóriában a költő szerelmi lírájából született műdalokkal, illetve a témába illő népdalokkal lehet fellépni. A Hangszeres kategóriába Petőfi(ék) szabadságvágyát kifejező 1848-as dallamokat várnak.
A Tánc kategóriába Petőfi szülőföldjének táncaival éppúgy lehet nevezni, mint korabeli nép-, katona- és társasági táncokkal. A Kézműves kategóriába pedig minden olyan tárgyat várnak, ami a XIX. század első felét idézi, vagy köthető Petőfi költészetéhez – készüljön bármely technikával.
Egyes kategóriákon belül csoportbontásokban versenyeznek a jelentkezők. Több kategóriában is lehet indulni – de külön nevezési lapot kell leadni mindegyikhez. Nevezési díj nincs. További részletekről érdeklődni az Idősügyi Tanács irodájában lehet, és ugyanott kell leadni a nevezetési lapokat február 27-éig.
minap.hu
(kezdőképünk a tavalyi gálán készült)