Nyernie kellett a Diósgyőrnek a vasárnapi mérkőzésen ahhoz, hogy el tudjon mozdulni a középszakasz utolsó helyéről. A sorrend már csak azért is fontos, mert így kedvezőbb helyzetből várhatná a csapat a rájátszást. Márpedig ehhez feltétlenül győznie kellett hazai környezetben a Work Force-DKSK Miskolc együttesének a Piestanske Cajky ellen vasárnap, a Generali Arénában.

Nos, ehhez képest gyengén kezdett a hazai gárda, nagyon nem ment a miskolci kosarasoknak. A térfélcserét követően aztán hamar sikerült utolérniük a szlovák csapatot, a negyedik negyedet már döntetlen állásról kezdhették. Egyik együttes sem tudott elhúzni a másiktól, végig fej-fej mellett haladt a két gárda, de az előnyt – ha kevés is volt – sikerült megtartania a lefújásig a Diósgyőrnek. Kiszenvedett győzelem volt, de a lényeg, hogy – ha minimális különbséggel is, de – nyert a Work Force-DKSK Miskolc.

Eredmény, középszakasz, felsőház (magyar-szlovák bajnokság):
Work Force DKSK-Miskolc - Piesanske Cajky (szlovák) 56-51 (12-17, 13-15, 20-13, 11-6)
legjobb dobók: Raven 20, illetve Turbova 14
PEAC-Pécs - Samorin (szlovák) 76-69 (22-14, 15-19, 17-14, 22-22)
legjobb dobók: Barbour 16, illetve Slamova 19
Később:
középszakasz, alsóház:
Bácsbasket Kft.-ZTE NKK 19.00
minap.hu/MTI