A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című pályázati felhívást tett közzé. Az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Közhasznú Egyesület „Egyszer volt, hol nem volt…” címmel projektjavaslatot nyújtott be, mely javaslat sikeres elbírálásban részesült.
Mint Darázs Richárd egyesületi elnöktől megtudtuk, a projekt novemberben az előkészítési fázissal kezdetét vette, a munka java (szakkörök, táborok, vetélkedők) márciusban kezdődik., a zárás 2014 márciusában lesz majd.
– A szakmai megvalósítást az egyesület tagjai és önkéntesei vállalták magukra, mások mellett Balogh Attila, Fáy Ádám, Kapusi Krisztián, Karlaki Orsolya, de tervezünk vendégeket is meghívni, illetve különböző helyi tárlatok, kiállítások meglátogatását is – tette hozzá az Átjáró Egyesület elnöke.
A projekt finanszírozása az Európai Unió, valamint a Magyar Köztársaság támogatásával valósul meg, összköltsége közel 16 millió forint. A program legfőbb célja, hogy a lakóhely értékeinek, történetének megismerése, a lakókörnyezet adottságainak megbecsülése egyre több helyi fiatal számára váljon fontossá, épüljön be identitásába. Mindezzel azt a távlati célt kívánják támogatni, erősíteni, hogy Miskolc és környéke perspektívát jelentsen az itt élő fiatalok számára.
A közvetlen cél egy helytörténeti-helyismereti programcsomag kidolgozása és megvalósítása, helytörténeti, helyismereti tematikák kidolgozása, valamint „Egyszer volt, hol nem volt…” szakkörök, táborok és vetélkedők szervezése.
– A projekt nagyban beleillik profilunkba, mind fő céljaink és az alapszabályt illetően, mind az utóbbi évek projektjeit (Műszakválás című projekt) és eredményeit (A Célváros képeskönyv kiadása) tekintve – emelte ki Darázs Richárd.
Kujan I.