– Én két éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenéléssel, magántanárnál tanulok jelenleg – árulta el érdeklődésünkre a meghallgatásról kifelé jövet a serényfalvai Beri Áron, aki mosolyogva hozzátette, szerinte jól sikerült a bemutatkozás, bízik a kedvező folytatásban.
Mint megtudtuk, a jelentkezőket áprilisban értesítik – amennyiben sikeres volt a „felvételi”, úgy egy öthetes táborozáson vehetnek részt a nyári szünetben, egy pályázati támogatásból felújított felsőörsi volt úttörőtáborban.
– 2011-ben kezdtünk, ez már tehát a harmadik meghallgatásunk idén országszerte – mondta Szarka Andrea koordinátor. – Bár többen regisztráltak, most csak kilencen voltak jelen. A Snétberger Zenei Tehetség Központ célja az, hogy megtalálja a legtehetségesebb növendékeket, vagy azokat, akiken látjuk, hogy kis segítséggel sokat fejlődhetnek. Jönnek ugyanis hozzánk olyanok is, akik például nem tudnak kottát olvasni, pusztán autodidakta módon sajátították el a zenei alapokat.

Eddigi tapasztalataikról elmondta, bár vannak olyanok, akik időközben lemorzsolódtak, de a támogatott fiatalok többsége azért profitált a központ segítségéből. Vannak, akik bejutottak a zeneakadémiára, de akinek nem ez volt eredetileg a célja, annak is segítenek. Említett példákat is a koordinátor: van, akinek Ausztriában sikerült elhelyezkednie, és ott zenél, mások Budapesten lépnek fel rendszeresen jazz-bárokban, míg másoknak a központ azzal segít, hogy a hozzá beérkező fellépési lehetőségekről értesíti a velük kapcsolatban álló fiatal zenészeket.
– Nemrégiben a Művészetek Palotájában léptek fel az első évfolyam fiataljai – mondta büszkén Szarka Andrea.
A Tehetségképző Központban minden évben 60 fiatal tud ingyenes zenei képzésben részesülni, neves művésztanárok segítségével. Idén 10 településre (Budapest, Salgótarján, Tornalja, Miskolc, Eger, Kecskemét, Szeged, Pécs, Szabadka, Felsőörs) mentek el meghallgatást tartani. A központ hátrányos helyzetű gyermekeket segít. Szarka Andrea elmondta még, hogy saját felvételt elküldve is lehet jelentkezni, a központba várják a hanganyagokat.
Kujan I.
fotó: Mocsári L.