A biztosító adatai szerint a leggyakoribb esetek, amikor a kutya a szomszédba szökik át, és ott kárt tesz a kerítésben vagy háziállatokban, illetve amikor az úton szalad át és okoz kárt a közlekedő járművekben. Tavaly a legmagasabb kártérítést, közel 600 ezer forintot, egy motorosnak fizette a biztosító, akinek járművében és felszerelésében is komoly kár keletkezett, amikor felborult egy elé szaladó kutya miatt. A Generali 370 ezer forintot térített a károsultnak, amikor a biztosított kutyája egy menyétet kergetve karcolta össze a szomszéd autójának fényezését, míg 350 ezer forintot meghaladó értékű orvosi ellátást térített a biztosító, miután egy kutya lerántott a biciklijéről és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott egy embernek, majd ezután egy másik személyt is megharapott. Egy másik esetben a kutya összemarcangolt és szétzavart egy kacsafarmot, de előfordult az is, hogy birkákat tépett szét. Arra is volt példa, hogy az utcán sétáló úr öltönynadrágját kapta el és szakította el a kutya, vagy az ajtó előtt hagyott csizmát rágta meg az eb. A Generali praxisában arra is volt példa, hogy a biztosított kutyája megtámadta az újságkihordót és szétszakította a kabátját, de az is előfordult, hogy a kutya egy másik ebet harapott meg, amely emiatt elpusztult.
A szakemberek szerint az ilyen esetek hátterében a nem kellően felelős állattartás áll. Fontos, hogy a kutyát kis korától fogva megtanítsák arra, hogy egyedül nem hagyhatja el a kertet vagy a házat; minden nap legalább fél órát sétáltatni kell (még kertes ház esetén is), és rendszeresen kell játszani, foglalkozni vele. Így nem fogja a szórakozást házon kívül keresni. Agresszív viselkedésre is többnyire az elhanyagolt, vagy akár gyakran bántalmazott kutyák hajlamosak. Ugyanakkor a felelős állattartás része az is, hogy ha az eb a gondos nevelés ellenére másnak kárt okoz, a gazdája vállalja ezért a felelősséget és gondoskodjon arról, hogy ez a kár megtérüljön.
A Generali biztosítónál 2012-ben közel 2000-an kötöttek ebtartói felelősségbiztosítást a lakásbiztosításuk mellé, a bejelentett károkra a társaság csaknem 6 millió forint kártérítést fizetett ki. A biztosító 2-10 millió forintig téríti a saját ebek által másnak okozott kárt.
„Európa számos országában kötelező a kutyák biztosítása, ezzel szemben hazánkban ez sajnos csökkenő tendenciát mutat. Míg 2000-ben majdnem minden 10. lakásbiztosításhoz kötöttek kiegészítő ebtartói felelősségbiztosítást, ez az arány 2012-ben a harmadára csökkent. Ennek eredményeként sokszor az okozott kár soha nem térül meg, pedig már évi pár ezer forintért elérhető a biztosítás.” – nyilatkozta Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási igazgatója.
Az Ebtartói felelősségbiztosítás kiegészítő biztosításként a Házőrző lakásbiztosításhoz vehető igénybe:
https://www.generali.hu/Szolgaltatasok/Vagyon/Hazorzo%20csaladi%20otthonbiztositas.aspx
minap.hu