Ugrás a tartalomra

Újabb TISPOL-akció

Létrehozva
A három napos európai összehangolt közlekedésrendészeti akció Borsod-Abaúj-Zemplénben is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjedt ki.
A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján az „European Operation truck & bus” nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés február 12-14. között a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi tehergépjárművekre és autóbuszokra egyaránt kiterjedt.
 
Az ellenőrzéssorozat célja volt a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése, a napi, valamint heti vezetési és pihenőidők betartásának, valamint a tehergépjárművek és autóbuszok műszaki állapotának ellenőrzése. A rendőrök azonban a közlekedési szabályok megsértésének észlelése esetén más járművek vezetőivel szemben is intézkedtek.
 
Összesen 487 tehergépjárművet és 41 autóbuszt, illetve azok vezetőit ellenőrizték a rendőrök. A hatóság 135 tehergépjármű esetében tárt fel hiányosságot. Az autóbuszok ellenőrzése során 6 esetben merült fel rendellenesség. Az intézkedések során 31 esetben kellett fellépni a sebességhatár túllépése miatt, 11 alkalommal a biztonsági öv használatának elmulasztásáért.

Tachográffal kapcsolatos jogsértés miatt 18, vezetési és pihenő idővel kapcsolatosan 8, míg tachográf manipuláció gyanúja miatt 2 alkalommal intézkedtek a járőrök. A felmerült műszaki hiányosságok 30 esetben igényelték a fellépést, túlsúlyos jármű vezetése miatt 9, míg rakomány rögzítésével kapcsolatos szabályszegés miatt 1 alkalommal kellett a rendőröknek intézkedniük.

Az akció során egyéb intézkedések kapcsán 6 esetben készült szabálysértési feljelentés és 60 fővel szemben 530.000 forint helyszíni bírság lett kiszabva. Kiemelendő, hogy a három nap alatt ittas tehergépjármű vagy autóbusz vezetőt nem szűrtek ki a rendőrök.