Az Erkel Ferenc Zeneiskolában több mint egy évtizede hagyomány, hogy a magyar kultúra napja alkalmából kiállítás nyílik – általában az ünnepnap után az intézmény nagytermében. A kiállításon mindig egy társművészet mutatkozik be, jelezvén, hogy a művészeti ágak között van átjárás, azok összefonódnak.

Kákóczki András, a polgármesteri hivatal Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztályának vezetője úgy fogalmazott, az ékszeralkotás az egyik legősibb és legszebb ága a művészeteknek. Mint mondta, Tajthy Hella alkotói, művészi pályájának elején van, de ékszerein, ékszertervein, grafikáin már most látszik, hogy a művészet, mely egy külön világ, életének része lett, és reményét fejezte ki, hogy a kiállítás is segíti majd azt, hogy művészete kiteljesedjen.

Az osztályvezető méltatta az Erkel Ferenc Zeneiskola kezdeményezését – mint mondta, fontos az, hogy az intézmény nem csak a kultúra napján, de ahhoz kötődően később, mikor már újból beindul az oktatás, hangsúlyozza a kultúra fontosságát, ezáltal mindennapjaink részévé téve azt. Kákóczki András köszönetet mondott az iskolának és Mócz Ferenc igazgatónak azért, hogy hosszú évtizedek alatt sok-sok diák ismerkedhetett meg náluk a művészettel először.
– Akárcsak Hella, aki az Erkelben a zeneművészettel ismerkedett, később mégis más művészeti ágban, ötvösként teljesedett ki – mondta Kákóczki András, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az iskola munkájának (is) köszönhetően a jövőben is sok fiatal életének válik mindennapi részévé a művészet, a kultúra.
A Tajthy Hella munkáiból nyílt kiállítás az Erkel Ferenc Zeneiskolában március 10-ig tekinthető meg.
Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos