Ugrás a tartalomra

Járványküszöbön túl – márciustól ingyenesen oltanak be

Létrehozva
Nem kérhetnek pénzt a háziorvosok az influenza és a pneumococcus elleni védőoltások beadásáért – adta hírül néhány napja a Magyar Közlöny. A minap.hu által megkérdezett háziorvos szerint ezzel nem növekszik majd az oltást kérők száma, ő például korábban is ingyen adta be a védőoltást. A népegészségügyi intézet jelentése szerint Miskolcon mérsékelt az influenza-aktivitás.
Mostanáig a nem kötelező jelleggel történő oltásért a háziorvosok maximum annyit kérhettek, amennyit a biztosítottnak az oltóanyagért térítési díjként meg kellett fizetnie. A minap.hu által megkérdezett Haulik László háziorvos azonban elmondta, ő eddig sem kért pénzt az influenza elleni védőoltás beadásáért. Tapasztalatai szerint idén is nagyrészt ugyanazok kérik az oltást, mint tavaly, tavalyelőtt.
– Lényegesen nem változott a számuk, mintegy 250-280 védőoltást rendeltünk meg idén, azt mondhatom, hogy ez a szám évek óta nagyjából változatlan. Leadtunk azért némi pótrendelést, 30-40 darab oltást kértünk még. Kicsit megnőtt ugyanis a fiatalabb (30-35 éves) korosztály „igénye”, idén valamivel többen kérték az oltást ebből a generációból – tette hozzá a háziorvos.

A Miskolci Járási Hivatal Népegészségügyi Intézetének tájékoztatása szerint a megyében február 11-17. között nem változott jelentősen a betegforgalom az előző évhez képest, az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján. Az év 7. naptári hetében az előző héthez viszonyítva nem változott jelentősen a betegforgalom, az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma 30 százalékkal nőtt, 1350 személy fordult orvoshoz.

Az év első 7 hetében folyamatosan emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, mely a 7. héten megyénkben is meghaladta a járványküszöböt, az influenza-aktivitás mérsékelt. Megbetegedések előfordulását valamennyi Járási Népegészségügyi Intézet ellátási területéről jelentettek. Legmagasabb volt a morbiditás a Szerencs Járási Hivatal és a Miskolci Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete illetékességi területén. Mindkét területen mérsékelt az influenza-aktivitás.

A jelentés szerint a betegek 33 százaléka gyermek. A legtöbb megbetegedés – az előző héthez hasonlóan – az általános iskolások (6-14 év) körében fordult elő (24 százalék). A megbetegedések 7 százaléka a 3-5 évesek között, 2 százaléka az 1-2 évesek korcsoportjában fordult elő. A 0 évesek körében megbetegedés nem történt.
A betegek 67 százaléka 15 év feletti volt, az összes influenzaszerű megbetegedés 26 százaléka a 15-24 évesek korcsoportjába tartozott. Valamennyi korosztály érintett volt. A 35-59 (21 százalék), a 25-34 évesek (15 százalék), a 60 év felettiek megbetegedési aránya 5 százalék volt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és nőgyógyászati osztályán és a Gyermek-egészségügyi Központban, valamint a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. Központi intenzív, Szülészeti-nőgyógyászati Osztályán és a Haematológiai Osztály C részlegén szintén február 14-étől látogatási tilalmat rendeltek el.
A DEOEC Kazincbarcikai Kórház Kft. Ápolási Osztályán influenzaszerű megbetegedések miatt február 11-étől rendelt el teljes körű látogatási tilalmat, valamint az ápolási osztályon a betegfelvételi zárlatot a kórházigazgató saját hatáskörében, melyet február 18-ától feloldottak, mivel újabb megbetegedés nem történt.

Kujan I.