Ugrás a tartalomra

Az Aranykorban is megnyílt a Kocsonyafesztivál

Létrehozva
Preview Image


Radomszky Lászlóné intézményvezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy már nyolcadik alkalommal tartja fontosnak a fesztivál szervezői, hogy igazi Kocsonyafesztiváli hangulatot teremtsenek az Aranykor lakóinak.

aranykor_kocsonya_130221_ja_4.jpg

A rendezvényre ellátogatott Sebestyén László országgyűlési képviselő is, aki úgy fogalmazott, a Sörfesztivál, az Operafesztivált, a CineFest mellett a Kocsonyafesztiválnak, mint a térség legjelentősebb gasztonómiai és téli fesztiváljának is megvan és a jövőben is meglesz megfelelő vonzóereje, úgy hazánkon belül, mint a határainkon túl.

Seresné Horváth Zsuzsanna, a terület önkormányzati képviselője elmondta, azért kiemelt jelentőségű a szervezők látogatása, ez a gesztus, mert az otthon lakói sokszor egészségügyi állapotuk miatt nem tudnának a belvárosi programokra ellátogatni, így viszont már nyolc éve ízelítőt kaphatnak ők is a Kocsonyafesztiválból.

aranykor_kocsonya_130221_ja_15.jpg

És mint nyolc éve mindig, Emi néni, az otthon lakója az ünnep alkalmából idén is Béka mamává vált és vendégül látta a fesztivál kabalaállatát, a Békakirályt és újdonsült feleségét, akivel tavaly kelt egybe.

Az eseményen a Rózsa Edit, a fesztivál igazgatója is köszöntötte az otthon lakóit. Az alapító igazgató köszönetet mondott a szépkorúaknak, hogy ők, illetve az őseik generációról generációra megőrizték Potyka Kata legendáját, a kocsonyában pislogó békáról.
– ez a legenda az alapja magának a Kocsonyafesztiválnak is, és ha önök nem őrzik a legendát, talán a rendezvény sem jött volna létre soha – mondta Rózsa Edit.

aranykor_kocsonya_130221_ja_16.jpg

A Kocsonyapartin föllépett Jancsó Dóra, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, műsort adtak a Szemere Bertalan Szakközépiskola tánctagozatos növendékei és az Erkel Zeneiskola növendékei és tanárai is.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.