Ugrás a tartalomra

Az egészségügyet féltik a szocialisták

Létrehozva
A miskolci szocialisták nehezményezik, hogy a város nem akarta megnyitni a 2-es műjégpályát, és emelni akarta a selyemréti fürdő belépőjét.  Bírálták az orvosi ügyelet átszervezését és nem értik, hogy  miért nem valósul meg a MISEK „kis csillagpontként” aposztrofált fejlesztése – amiről Simon Gábor országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót.
– Több kisebb, nagyobb botrány történt az elmúlt hetekben – így indította sajtótájékoztatóját Simon Gábor, aki első példaként a 2-es jégpályát említette, amelyet ki se akartak nyitni idén télen. Állítása szerint csak a lakosság és az MSZP tiltakozását követően tette ezt meg a város.  A selyemréti strandon pedig -véleménye szerint, csak a fürdőzők tiltakozására léptek vissza a díjemeléstől. Azt ugyanakkor örömtelinek tartja, hogy mindkét ügybe megállapodás született.   

Ezt követően egy konkrét egészségügyi témát említett. Az orvosi ügyelet átszervezését, amely ellen az MSZP aláírásgyűjtésbe kezdett, mivel álláspontjuk szerint veszélyes a lakosságra. Állítása szerint több ezer miskolci fejtette ki ez ellen nemtetszését. Egy közgyűlési előterjesztést is is készítettek ezzel kapcsolatban, de ezt napirendre sem vette a testület. Ezúttal is felszólították a polgármestert, hogy a pályázati felhívást vonja vissza.   

A sajtótájékoztató végére maradt a legjelentősebb téma, a MISEK ügynevezett „kis csillagpont” fejlesztési projektje.  – A közgyűlés és a képviselőtestület megkérdezése nélkül visszadobott közel 5 milliárd forint elnyert uniós támogatást – rótta fel Simon Gábor a polgármesternek. Az NFÜ honlapjára hivatkozva közölte a szocialista politikus, hogy a MISEK területén megvalósítandó „kis csillagpont” fejlesztésre elnyertek 4,6 milliárd forint támogatást, amely az önrésszel együtt mintegy 5 milliárd forint. Korszerű, hatékony betegellátás és olcsóbban működtethető kórház lett volna az eredménye.  – Az államosítás nem lehet elegendő magyarázat, ráadásul Miskolcnak nem került volna egy forintjába se, mivel az állam a terheket is átvállalta- jelentette ki Simon Gábor. Véleménye szerint erről a polgármesternek el kell számolnia. Szakmai választ vár a város vezetésétől.
 
Cs.L.