A magyar és világirodalom hét versét zenésítette meg Mocsári Ferenc, akinek 80. születésnapja alkalmából szerzői estet rendeztek a Fráter György Gimnázium zenetermében, szerda délután. A zeneszerző az estet szervező Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportjának tagja, de emellett a Szent Ferenc-kórust is erősíti.

Mocsári Ferenc zeneszerző korábban kórusműveket készített, ezúttal azonban az általa megzenésített versek hangoztak el. A különleges eseményen az érdeklődők először az Éltető Lélek Irodalmi Kör tagjainak előadásában hallgathatták meg a verseket, majd ezt követően Romhányiné Papp Mária és Kolozsi Balázs énekelte el a költeményeket, Regős Zsolt és Romhányi Róbert zongorakíséretében.

Kolozsi Balázs, a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagja és szólistája elsőként Ady Endre Krisztus-kereszt az erdőn című versét énekelte el, zongorán Regős Zsolt kísérte, de az est folyamán elhangzott többek között Juhász Gyula Milyen volt szőkesége, Tóth Árpád Lélektől lélekig és Robert Burns Ha mennél hideg szélben című alkotása is.
K. J.
Fotó: Mocsári L.