A tervezetthez képest két héttel később került sor az eseményre, amelynek mezőnyében ezúttal is ott volt a miskolci Kovács Attila Gábor. A szervezőket kegyeibe fogadta az időjárás, ráadásul ideális, felszáradt talaj fogadta a mintegy 300 fős mezőnyt. A miskolci sportoló (aki egyébként gőzerővel készül a 19. rádiós tájfutó Európa-bajnokságra) azért vállalkozott az indulásra, mert ez kitűnően szolgálta fizikai felkészülését. Ezúttal az M60 kategória 5 km-es távján állt rajthoz.
– Igyekeztem a januári taktikát követni – idézte fel a történteket a sportoló. – Akkor ugyanis bevált a gyors kezdés, igaz, a hajrában akadtak gondjaim. Most azonban minden rendben volt, sikerült megfelelően beosztani az időmet, végig bírtam a tempót, és elsőként érkeztem a célba.
Persze, a tudósítás sorait böngészők között akadhatnak olyanok, akik felvethetik: könnyű neki, hiszen most sem állt rajthoz a legnagyobb ellenfél, a favorit Sári Elek. Nos, ez valóban megfelel a valóságnak, de ez legyen Sári gondja. Sokkal inkább megnyugtató, hogy a korábban lebonyolított négy fordulóban egyszer sem ért el olyan időeredményt Kovács, mint most!
– Mindez annak köszönhető, hogy télvíz idején hóban-fagyban sok-sok kilométert futottam, és hetente háromszor, alkalmanként 3 órás, Balaton-átúszás távú úszóedzéseket is végeztem – mondta érdeklődésünkre a miskolci sportember.
Ugyancsak szívderítő, hogy ezzel a győzelmével az összetett pontversenyben is az élre állt a befejező, márciusi hatodik forduló előtt. Azon azonban már nem indul, ugyanis időpontok ütköznek, és Kovács számára a Duna-Tisza-közén, Izsákon, a Boróka Kupával megkezdődik a sokkal fontosabb tájfutó szezon. Az Oxigén Kupa pontversenyének végeredménye így Sári Elek és a jelenlegi harmadik helyezett, Tóth Béla hatodik fordulóbeli részvételén, illetve eredményén múlik.
Doros L.