Dobos Tímea elmondta: a megkeresésre adott választ pénteken a képviselő rendelkezésére bocsátják, s egyben elnézést kérnek Jakab Pétertől.
A szóvivő jelezte: a komplex telep programról többször is olvashattak az érdeklődők, hiszen 2012. márciusában írta alá az együttműködési megállapodást a Türr István Képző és Kutató Intézet, valamint Miskolc önkormányzata. A megállapodás és együttműködés célja a hátrányos helyzetű emberek felzárkózásának elősegítése, a szegregált telepek szociális rehabilitációja, a település életébe történő integrációja. A szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program pályázat benyújtásáról a város közgyűlése döntött.
- A mintegy 4,7 milliárd forintos uniós finanszírozású Komplex telep-program című pályázati kiírásának alapvető célja a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése a konvergencia régiókban. Az igényelhető támogatás összege 45-150 millió forint. Miskolc a maximális összegre pályázott, melyhez önerő-fedezetet nem kell az önkormányzatnak biztosítania – emelte ki Dobos Tímea, jelezve: a témával kapcsolatban Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere sajtóbeszélgetésre várja az érdeklődő újságírókat a jövő héten.
minap.hu