Ahogy arról korábban már beszámoltunk a szurkolói kártya elleni tiltakozásul a diósgyőri ultrák úgy döntöttek, nem fognak bemenni azokba a stadionokba, ahol regisztráció szükséges. Közleményükben megemlítik a szurkolókat ért folyamatos támadásokat is, s azt, hogy csak az ellenséget látják bennük, a döntéshozók sosem állnak ki mellettük.
Tegnap az Ultra Viola Buldogs oldalán megjelent az Ultras Újpesti közleménye is. Mint írják: „Mint mindenki - aki ezekben a körökben mozog - tudja, ősszel a Siófok elleni hazai meccs szünetében levettük a drapikat, és abbahagytuk a szurkolást. A 2 hátralévő meccsen sem változott semmi, azaz jelen voltunk, de szervezett formában semmilyen aktivitást nem folytattunk.
Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznunk, és rengeteget tanakodtunk, hogy mi a helyes megoldás, de az ősz végére végleg elszakadt valami! Azóta az elmúlt 3 hónapban sokat egyeztettünk a "hogyan tovább?"-ról. Kettős érzések kavarogtak mindenkiben, hiszen mégiscsak ez az életünk! Az elmúlt 20 év minden napja az Újpesttel és a következő mérkőzéssel telt el számunkra! Ha az Újpest bárhol játszott, mi ott voltunk drapijainkkal és a hangunkkal! Sokszor az egyetlen biztos pont a Tábor volt és a csoportok!
Sajnos eljött az idő, amikor azt kell mondanunk: Ebből elég volt!
Aggódva figyeltük a szurkoló ellenes események sorát. Elképedve fogadtuk, hogy az új rendszert elsők között nálunk vezetik be, és a klubunk ez ellen nem tesz semmit. Csodálkozva néztük a minket bámuló több milliós kamerák erdejét. Sajnálattal és keserűséggel vettük tudomásul, hogy a mérkőzéseken a jelenlétünk fölöslegessé vált! Tanácstalanul álltunk az MLSZ szurkolókat ellehetetlenítő döntéseihez. Betelt nálunk a pohár!”
A teljes közlemény elolvasható ITT!
minap.hu