Ugrás a tartalomra

Feljelentést tesz Zsiga Marcell

Létrehozva
Feljelentést tesz, és pert indít Zsiga Marcell. - Az én lelkiismeretem és becsületem tiszta, nem engedhetem, hogy azt besározzák hazug vádakkal. Az én hitvallásom szerint egymásra legfeljebb ellenfélként szabadna nézni, nem pedig ellenségként, ahogy azt az MSZP teszi újra és újra – nyilatkozta portálunknak Miskolc alpolgármestere.
- Sajnálatos, hogy az MSZP újra és újra hazugságokkal téveszti meg a lakosságot személyemmel kapcsolatban, újságcikkekben és szórólapokon. Olyan MSZP-s állít rólam hazugságokat, akik korábban attól sem riadt vissza, hogy felsőfokú végzettséggel ruházta fel magát, holott nem is volt neki ilyen. Az MSZP-t a közelmúltban Török Zsolt szóvivő korábbi rágalmai miatt már bepereltem, de az újabb hazugságok, csúsztatások, szórólapok miatt azonban ismét feljelentést fogok tenni, és pert fogok indítani – mondta el Zsiga Marcell.

- Az én lelkiismeretem és becsületem tiszta, nem engedhetem, hogy azt besározzák hazug vádakkal. Az én hitvallásom szerint egymásra legfeljebb ellenfélként szabadna nézni, nem pedig ellenségként, ahogy azt az MSZP teszi újra és újra. Tetteikért felelniük kell – hangsúlyozta az alpolgármester.

minap.hu