A Kassai korzó alapját az a bőrkötéses album adja, amelyet Münster Tivadarnak, Kassa egykori polgármesterének adtak ajándékba, regnálása harmincadik évfordulóján. A politikus ugyanis 1872-1906 között 34 évig volt a város első embere. Az albumban majd háromszáz kassai férfiú fotója szerepel, akik a város kimagasló polgárai voltak abban az időben. Közülük mutat be a tárlat egy „korzózás” keretében jó néhányat fotók, életrajz, hátra maradt tárgyi emlékek segítségével.

Miskolc és Kassa teljes vezetése részt vett a péntek délutáni kiállítás megnyitóján, ahol először Kriza Ákos, Miskolc polgármestere beszélt kijelentve, hogy a több évszázados kapcsolat a két város között mára a hétköznapok része lett. Egyre szorosabbá válik a kialakult kulturális híd, amely egyre csak tovább épül, és gyorsabb kapcsolatot biztosít, mint egy autópálya.

Nem csak partnerként, hanem barátként tekint Kassa Miskolcra, mondta Richard Ra¹i, Kassa főpolgármestere. Gazdag és szép múltra tekint vissza ez a kapcsolat, melynek reméli gyümölcsöző jövője lehet, nem csak a kultúra, hanem a gazdaság terén is. A kiállításnak pedig nem csak történelmi, hanem emocionális oldala is van, ami erőt ad ahhoz, hogy közösen haladjanak tovább.
Pollák Róbert, a Kelet-Szlovákiai Múzeum igazgatója reményét fejezte ki, hogy a jó kapcsolat tovább él a két város között. Kassa történelme gazdag, véleménye szerint ennek is köszönhető, hogy elnyerte az Európa Kulturális Főváros címet.

Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója egy darabot adott át ajándékba Richard Ra¹inak az egyik mocsári ciprusból, majd Veres László történész beszélt Kassa fejlődéséről.
H. I.
Fotó: Juhász Á.