Ugrás a tartalomra

Borsodra is figyelmeztetést adtak ki az eső miatt

Létrehozva
Vasárnapra a jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékben, valamint a főváros területén 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében azt írta: vasárnap hajnalig az Alpokalján (Vas megyében, Zala megye nyugati felén és Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén) még 5 centiméter körüli hó hullhat, majd a hőmérséklet ott is várhatóan fagypont fölé emelkedik. Vasárnap hajnalban, illetve délelőtt Bács-Kiskun és Csongrád megyében helyenként a szél viharossá fokozódhat. A Duna-Tisza köze középső és északi részén - beleértve az Északi-középhegység területét is - nagy mennyiségű eső várható, meghaladhatja a 20, főként a hegyvidéki területeken helyenként a 30 millimétert is - közölte a meteorológiai szolgálat.

Vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 Celsius-fok között várható, de az Alpokalján ennél hidegebb, az Észak-Alföldön melegebb is lehet.

MTI