Ugrás a tartalomra

Jól úsztak a borsodi katasztrófavédők

Létrehozva
A B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata is részt vet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ez évi úszóbajnokságán, és összetettben 3. helyezést ért el. A verseny különlegességét az adta, hogy úszás legutoljára 2008-ban szerepelt az országos versenyprogramban.
uszo_katasztrof.jpg

A B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, az idei évben, az első országos pontszerző bajnokságon 16 megyei csapat 83 versenyzője 16 versenyszámban mérte össze tudását a színvonalas versenyben. A viadalt Markos Zoltán, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettese nyitotta meg. Az összetett csapatversenyt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte, Csongrád és Borsod versenyzői előtt.
 
A díjakat a rendezvény védnökei és a szervező bizottság elnöke adták át: Demény Ádám, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület elnöke, Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a szervező bizottság nevében pedig Molnár Zsuzsanna tü. ezredes.

Az egyéni eredmények alapján az igazgatóság állományának alábbi tagjai részesültek díjazásban:

29 év alatti kategória:

- 100 m mellúszás 4. helyezett Benőcs Viktor tű. hadnagy
- 100 m gyorsúszás 6. helyezett Benőcs Viktor tű. hadnagy
- 100 m gyorsúszás 2. helyezett Benőcs Zoltán tű. őrmester
- 200 m gyorsúszás 2. helyezett Benőcs Zoltán tű. őrmester

29-39 év közötti kategória:

- 200 m mellúszás 6. helyezett Nagy-Mengyi Ferenc tű. hadnagy

40 év fölötti kategória:


- 100 m mellúszás 4. helyezett Perger Zoltán tű. főhadnagy
- 100 m gyorsúszás 5. helyezett Perger Zoltán tű. főhadnagy
- 200 m mellúszás 3. helyezett Tulipán Attila tű. főtörzsőrmester

4x66 m váltó 4. helyezett: Varga Lajos, Benőcs Viktor, Benőcs Zoltán, Nagy-Mengyi Ferenc.

Sz. S.
Fotó: BAZMKI